Kultúra

Újabb bőrt húznak le a Harry Potterről

harry-potter(960x640)(1).jpg (harry potter)
harry-potter(960x640)(1).jpg (harry potter)

J.K. Rowling színpadra viszi Harry Pottert, amely a varázslótanonc Roxfort előtti éveiről szól majd.

J.K. Rowling nagy sikerű regényfolyama Harry Potter iskolába kerülésével kezdődött, a nénikéje és a bácsikája által sanyarú sorban tartott kisfiú egyszer csak levelet kapott, amelyből kiderült, hogy ő valójában varázsló.

Az írónő úgy fogalmazott, hogy a színdarab Harry Potter élete első éveinek eddig ismeretlen történetéről szól, azokról az időkről, amelyeket árva és kitaszított kisgyerekként töltött. A munka során Rowling együttműködik majd egy másik íróval, akit még nem választottak ki. Egyelőre azt sem lehet tudni, ki fogja rendezni a darabot.

A szerző emlékeztetett arra, hogy az évek során rengetegen megkeresték, hogy írjon színdarabot a történetből, de mindeddig nem talált olyan producertársakra, akiknek elképzelései egyeztek volna az övéivel. A darab a jövő évben készül el, de a bemutató dátumát még nem tűzték ki.

J.K. Rowling regénysorozatából világszerte több mint 450 millió példány fogyott el, a történetekből nyolc film készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik