Sport

Lépéselőnyben a Boston

A Bruinsnak Tim Thomas bravúrjaira volt szüksége, hogy magukhoz vegyék az előnyt a Tampa Bay Lightning elleni csatában az NHL keleti döntőjében.

Az észak-amerikai profi jégkorongliga Keleti főcsoport-döntőjének ötödik mérkőzését a vendég Tampa nevéhez méltóan villámcsapásként kezdte, 1 perc 9 másodperc elteltével ugyanis már vezetést szereztek Simon Gagne révén. A kanadai ezzel idei ötödik gólját szerezte a playoffban.

A harmad további perceiben sem állt le a Lightning, azonban a bostoniak kapujában ott állt Tim Thomas. A veterán kapus bravúrt bravúrra halmozott, a vendégek minden lövését hárította, néha elképesztő módon.

A második felvonásban, Nathan Horton és Brad Marchand góljai révén fordítottak a hazaiak, míg Thomas rendületlenül védte kapuját, és nem engedett több hibát. A Tampa dominanciáját jól mutatja, hogy míg Thomas 33 alkalommal hárított lövést, addig a másik oldalon Mike Smith 19-szer tette ezt meg.

A 3-1-es végeredményt Rich Peverly állította be, 13 másodperccel a mérkőzés vége előtt, igaz, ekkor a Tampa kapusa már nem volt jégen.

A párharc hatodik mérkőzésére szerdán kerül sor, és a Bruins a 3-2-es állással már csak egy győzelemre van a nagydöntőtől. Ezt azonban nem adja majd könnyen a Lightning, ugyanis a playoff során már fordítottak 3-1-ről is a Penguins ellen.

NHL, Keleti főcsoport-döntő, 5. mérkőzés
Boston Bruins – Tampa Bay Lightning 3-1 (0-1, 2-0, 1-0)
A párharc állása: 3-2 a Boston javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik