Szórakozás

Tényleg a múltban élnénk a karácsonyi filmeket tekintve?

Mitől van az, hogy lassan 2019-et írunk, de a magyar tévénézők igen nagy része még mindig lázba tud jönni — sőt, egyenesen megőrül —, ha kiderül, idén melyik csatornán láthatjuk majd a Reszkessetek, betörők! című viszonylag jól öregedő filmklasszikust. Ezen túl persze megemlíthetjük az Igazából szerelmet, a Karácsonyi vakációt vagy a Holiday-t is, de a Télapu-féle moralitásra kihegyezett ünnepi alkotás is a kedvenceink közé tartozik.

Összeszedtünk néhány karácsonyi filmet, hol régebbieket, hol vadiújakat, és igyekeztünk magyarázatot adni arra, miért érdemes majd kapcsolni vagy kattintani ezekre december vége felé.

Ezért rajonganánk?

A klasszikus, inkább amerikai gyártású filmek több dolgot is bemutattak a magyar nézőknek: különlegesen feldíszített lakásokat látunk ezekben, kifejezetten jó és hangulatos karácsonyi slágerekkel megspékelve, illetve egyfajta biztonságérzetet is nyújtanak a nézőknek, ha meglátják ezeket a műsorajánlóban. Nem véletlen a magyar tévécsatornák marketingje például a Reszkessetek, betörők!-et illetően, hiszen a „nincs karácsony Kevin nélkül” és a “ha karácsony, akkor Kevin” szlogenek némileg magyarázatot is adnak arra, miért kell kielégíteni a nézők csillapíthatatlan vágyát a film sugárzására.

Reszkessetek, betörők!

Valódi magyarázat nincs arra, hogy mitől lépett kultusz-státuszba ez a film a magyar emberek körében, de ahogy például az a Csengetett, Mylord? esetében is érezhető, talán a McCallister család karácsonyi miliője is olyasvalami, ahogyan el tudnánk képzelni az amerikai famíliák karácsonyát. Nyilván nem az otthonhagyós sztori végett, hanem sokkal inkább a körítés, a készülődés, az ottani hangulat nyújt a nézőknek egyfajta képet arról, milyen lehet az amerikai karácsony. Nézzük csak meg Kevinék lakását: az őrülten feldíszített rezidencia valahol mindannyiunk karácsonyi álma is, elég csak ránézni a temérdek égősorral feldíszített házukra, a sok-sok szobával rendelkező tágas lakás pedig egyfajta amerikai álomként is felfogható, a hatalmas McCallister család pedig az amerikai, tévés családmodellekre is hajaz.

A kifejezetten sok egysoros beszólás, és emlékezetes jelenet mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a film nagyon is befogadható legyen a nézőknek. Emellett a karácsonyi slágerek felbukkanásai csak tovább emelnek a film egyébként is magával ragadó hangulatán.

Karácsonyi vakáció

A ’80-as és ’90-es évek egyik nagy humorforrása kétségtelenül Chevy Chase volt az amerikai popkultúrában. A Vakáció-filmek humora valahogy nagyon betalált Magyarországon is, a karácsonyi film pedig tovább növelte a nyolcvanas évek Amerika-kultuszát hazánkban. A Karácsonyi Vakáció majdnem a Csupasz pisztoly-filmek humorát veszi elő, azaz helyzetkomikumokkal próbál nevetést kicsikarni a nézőből. A történet nem túl komplex: a Chevy Chase vezette Griswold-család ünnepi készülődése egyáltalán nem normális, hiszen ami elromolhat, az biztosan el is fog december végéig. Természetesen ebben a filmben is visszaköszönnek az amerikai társadalom sajátos és számunkra vonzó szokásai, mint a plázába járás (’80-as évek vége, tehát itthon duplán érdekes volt ilyesmit látni), a fenyőfa saját kezű kivágása és díszítése, meg egyébként is, a családfő megpróbálja egyben tartani a karácsonyt, hiába akar megtörténni az ellenkezője.

Megint érdemes ránézni az amerikai ünnepi miliőre is, ami a főszereplők otthonát illeti: a tipikusan amerikai családi ház mintázata a Rém rendes család óta beleivódott a magyarokba, a Karácsonyi vakációban sem térnek el ettől, és a filmtörténelem legőrültebb ünnepi díszítését is megcsodálhatjuk. Chevy Chase kitűnő érzékkel teleaggatja az egész ház külsejét égősorral, amivel a város áramellátását is tönkre vágja természetesen.

Amiatt még erősebb a filmhez való kötődés, hogy ezt az epizódot megelőzte két Vakáció-film is (Családi vakáció és Európai vakáció), tehát a magyar embereknek volt fogalmuk arról, mit várhatnak a Griswold-család karácsonyától. Érdekesség, hogy a 2010-es évek végéig meglehetősen keveset vetítették a filmet a hazai tévécsatornák, ám az utóbbi évektől elkezdve ez is egyfajta hagyományos ünnepi műsorrá vált a magyar háztartásokban.

Igazából szerelem

Hogy mi találhatott be ennyire a magyar nézőknél ezen film kapcsán, majdhogynem szintén a rejtély-kategóriát erősíti. A tulajdonképpen fő történetszállal nem rendelkező romantikus film több sztorit foglal magába: van itt családi drámázás, reménytelen szerelem és akadnak cuki gyerekek is, akik először tapasztalják meg a szerelem érzését. Valószínűleg a meglehetősen új koncepció ütött be a nézőknél, hiszen végre valahára nem egy újabb humoros betörtést vagy megint egy családos humorral operáló vígjátékot kaptak. Az Igazából szerelem meglehetősen sok emlékezetes jelenettel bír, elég csak Hugh Grant zseniális táncára gondolni a miniszterelnöki szerepében, vagy a Walking Deadből ismert Andrew Lincoln kreatív szerelmi vallomása is felcsigázta a nézőket, de Rowan Atkinson bolti eladókat parodizáló vicceskedése is ismerős lehetett a magyaroknak.

A film nagy húzása egyértelműen a szereplőválogatás volt: számos A-listás színész adta a nevét a filmhez, mint például Liam Neeson, Colin Firth, Alan Rickman vagy Hugh Grant. Utóbbi ismételten jó nosztalgia-forrás volt a magyaroknak: a Bridget Jones naplójából megismert Granthez könnyű volt hozzákapcsolni a brit filmek humorát, ezen pedig csak dobott egyet a Mr. Bean karakterét itthon kultusz-státuszba emelő Rowan Atkinson. A fogódzkodó pontok tehát itt is erősek voltak, talán befolyásolták is a nézőket abban, hogy ezt a filmet a mai napig elővegyék a televíziós csatornák az ünnepek alatt.

Hull a pelyhes

Arnold Schwarzenegger humorizál, jó nagyokat esik, többször pórul jár, de mindvégig egy jó cselekedet motiválja. Elvileg ennyi elég volt ahhoz, hogy a ’90-es évek közepén készült családi vígjáték tovább erősítse Schwarzenegger komikus vénáját. Itt azért sokat nem kell magyarázkodni azt illetően, hogy mitől szerették vagy szeretik még mindig a nézők a Hull a pelyhest. Egyrészt a főszereplő nevével itthon szinte mindent el lehet adni, másrészt pedig az egyéb Arnold nevével fémjelzett Ikrek, az Ovizsaru, a Junior mind olyan filmek, amelyekért megőrülnek a magyar nézők. ’96-ban Schwarzenegger is meglovagolta a humor hullámvasútját, a tévénézőknek pedig volt némi előismerete arról, mi fog történni, ha az Osztrák Tölgy vicceskedésre adja a fejét.

A film persze szájbarágósan akar mesélni a család fontosságáról, és arra ösztökélni a dolgozó embereket, hogy elsők a szeretteink, aztán a meló. Az persze hab a tortán, hogy a fő motiváció miatt (nevezetesen, hogy Schwarzi megszerezzen egy játékfigurát a fiának karácsonyra) nem rest Mikulásokat gyepálni, ismeretleneket lepofozni, a szomszédot gátlástalanul átverni. Ezen pedig a nézők elég jól szórakoznak, nem csoda, hogy a hazai tévécsatornák minden évben kötelező programmá teszik mindezt saját adóikon.

Vannak új trónkövetelők?

A rohamléptékben fejlődő Netflix megpróbál saját kultuszt kiépíteni karácsonyi filmjeivel, azonban nehéz lesz Magyarországon elérni mindezt, hiszen még magyar felirattal sem nézhetők az online videótárban elérhető alkotások. Ellenben, aki kicsit is el akar rugaszkodni a megszokott kliséktől, tehet egy próbát a Netflix saját gyártású alkotásaival.

The Christmas Chronicles

Annak ellenére, hogy egy nagy névvel adná el karácsonyi filmjét a Netflix, bőven találunk eredetiséget a Christmas Chronicles-ben: Kurt Russell lesz ezúttal a Mikulás, akit véletlenül lencsevégre kap egy fiatal testvérpár, innentől kezdve pedig ők is bekapcsolódnak az ajándékok kiszállításába. A film egyébként azonnal felkeltette a magyar nézők érdeklődését, miután kiderült, hogy a Parlament is szerepet kap az egyik jelenetben:

A budapesti Parlament is feltűnik Kurt Russell karácsonyi filmjében
Ezek szerint Magyarországra is a mikulás hozza az ajándékokat karácsonykor.

Russell profizmusa persze elviszi a hátán az egész filmet, és olyan hatalmas eredetiséget nem is nagyon lehet találni a Netflix mozijában, azonban dicséretes próbálkozás volt egy olyan történetről, amelyet nyugodtan le lehet játszani minden családnál.

Attól eltekintve, hogy Russellt nehéz lesz nem összekeverni az Aljas nyolcas című Tarantino-moziban látott karakterével (mármint külsőleg), mindenképp érdemes adni egy esélyt, elvégre az újdonság varázsával legalább kapunk valami izgalmasat decemberre.

The Holiday Calendar

A Netflix másik idei robbantása egy tehetséges fotós történetét járja körül, aki nagyapjától kap egy adventi kalendáriumot, aminek valamilyen varázsereje van. A kalendárium rekeszeiből előkerülő tárgyak a valóságban öltenek testet, így a műanyag fenyőfa hirtelen telibe trafálja a főszereplő Abby autóját — menet közben. A fiatal lány hamar rájön, hogy valami nagyon nem okés nagyapja ajándékával. A történet nem mondható lerágott csontnak, ez pedig már önmagában kivételt képez a karácsonyi filmek között. A többnyire B- vagy C-listás színészek ellenére is élvezhető a film. Főleg annak, aki soha az életben nem látott még karácsonyi filmet. 

Amennyiben vannak előismereteink az ilyesfajta sztorikat illetően, bizony lesznek olyan jelenetek, amelyeket tudunk majd valahová kötni, de vegyük figyelembe, hogy az elképesztően kis költségvetésből készült Holiday Calendar mégiscsak rendelkezik egy kellemes atmoszférával.

The Princess Switch

Annak ellenére, hogy egy rémesen a ’90-es éveket megidéző történetet rak elénk modern köntösben a Netflix, a Princess Switch is gyarapítja azon karácsonyi filmek sorát, amelyek akár idővel szerethető ünnepi klasszikusokká válhatnak, ha a magyar közönség talál módot a megtekintésre. A sztori szerint Vanessa Hudgens egy montenegrói hercegnőt játszik, aki helyet cserél tökéletes hasonmásával, aki történetesen egy chichagói eladó. A bonyodalmak innen mindenki számára kikövetkeztethetők lesznek, és igazság szerint, megkapjuk a Nincs kettő négy nélkül karácsonyi és tinédzser lányokat izgalomba hozó változatát. A picit erőtlenre sikerült film kilóg a Netflix ünnepi kínálatából, ezzel együtt megtestesíti a karácsonyi filmek legnagyobb problémáját és kultuszteremtő okát:

a Princess Switch tipikusan az a film, amelyet sebészi pontossággal gyártottak le december 24.-ére, beleszuszakolva a létező összes karácsonyi klisét. Ezzel a profitorientált, nem túl intelligens megoldással nem húzott nagyot a streamingóriás. Az viszont körvonalazódhat egy ilyen alkotás után, hogy például a Reszkessetek, betörők! és mondjuk a Karácsonyi vakáció nem feltétlenül kvázi kötelező jelleggel készültek el, hanem érezhetően valami szórakoztató és egyedi dolgot próbáltak felhúzni a karácsonyi tematikára, muszáj-jelleg nélkül. 

A Christmas Prince

Tud azonban a fentebbi filmnél sokkal eredetibbet alkotni a Netflix: a Christmas Prince története szerint egy fiatal újságírót elküldenek egy fiktív országba, hogy a király halála után nyomozzon valamit, főként a trónörökös herceg körüli szaglászással. Emiatt dadusnak jelentkezik a palotába, és nyilván őrületes galibák kerekednek az egész szituációból. Amellett, hogy az alapsztori felvonultatna némi eredetiséget, sajnos a szokásos romantikus filmekben látható kliséken nem tud túllépni a Netflix sem. Azonban a megvalósítás még így is elfogadható, a karácsonyi sztorikat illetően pedig tényleg ott tartunk, hogy lassan nincs már mit elsütni a képernyőkön. Az is érdekes kérdés, hogy kit tekintünk ezen filmek célközönségének? Mindenkit? A nőket? A férfiakat? A gyerekeket? Idősebb generációkat? A fentebb taglalt klasszikusok azért igazán jók, mert mindenkihez szóltak, hiába váltak némileg porossá mostanra. Ellenben úgy tűnik, a Netflix szelektál a karácsonyi filmjeivel, és bizony rétegműsorokat gyárt. Annak ellenére, hogy a különböző sorozatokba eszméletlen energiát és minőséget pakolnak, az ünnepi tematikára épülő filmeknél valahogy nem működik mindez. A Christmas Prince-hez folytatás is érkezett 2018 novemberében, Royal Wedding címmel.


Önnek melyik a kedvenc karácsonyi filmje?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik