Sport

Csak egy dolog biztos: meg kell vernünk a románokat

A magyar női kézilabda-válogatott csak akkor juthat elődöntőbe a franciaországi Európa-bajnokságon, ha legyőzi Románia csapatát a középdöntő harmadik fordulójában, szerdán Nancyban.

A csoportból még öt mérkőzés van hátra, és számos forgatókönyv elképzelhető. Az biztos, hogy a magyarok a német válogatott vasárnapi 26-25-ös legyőzésével életben tartották esélyüket a legjobb négy közé jutásra, amit kizárólag úgy valósíthatnak meg, ha megverik Romániát.

Kézi-Eb: óriási győzelem Németország ellen
Körömrágós, izzadós volt, de megmaradt az esély az elődöntőre.

Azonban a siker sem jelentene biztos továbbjutást.Amennyiben két csapat azonos pontszámmal zárja a középdöntőt, közöttük az egymás elleni eredmény rangsorol, ez a spanyolokkal, a németekkel és a románokkal szemben a magyaroknak kedvezne, a hollandok és a norvégok esetében nem.

Ha kettőnél több csapat végez ugyanannyi ponttal, akkor közöttük – az egymás elleni eredményeikből számolt – minitabella dönt, ami a gólkülönbség miatt nem lenne előnyös a magyar válogatottnak.

Abban az esetben, ha kedden a románok legyőzik a spanyolokat, a norvégok pedig a hollandokat, majd szerdán délután a norvégok a spanyolokat is megverik,

a magyar együttesnek annak tudatában kell pályára lépnie 18 órától Romániával szemben, hogy győzelem esetén sem lehet elődöntős.

Mindkét középdöntő-csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat, ugyancsak Párizsban. Érdekesség, hogy utóbbira a románok elleni döntetlennel is maradna esélye a magyar csapatnak, de még egy győzelemmel is lemaradhat róla, ha számára szerencsétlenül alakulnak az eredmények.

Az Eb győztese kvótát szerez a 2020-as tokiói olimpiára, és a további két dobogóshoz hasonlóan kijut a jövő decemberi, kumamotói világbajnokságra.

A magyar csoport további programja:

kedd: 
Spanyolország – Románia 18.00
Hollandia – Norvégia 21.00

 

szerda: 
Spanyolország – Norvégia 15.45
Magyarország – Románia 18.00
Hollandia – Németország 21.00

 

Az állás: 1. Hollandia 6 pont/3 mérkőzés, 2. Románia 4/3 (84-76), 3. Németország 4/4 (111-110), 4. Magyarország 4/4 (108-117), 5. Norvégia 2/3, 6. Spanyolország 0/3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik