Kultúra

Az olasz fiatalok a hagyományos könyvet szeretik

e-könyv (e-könyv, e-book, )
e-könyv (e-könyv, e-book, )

A könyv a fiatal nemzedék számára is státuszszimbólum Olaszországban, ahol inkább vagyontárgynak, értéknek és műkincsnek számít.

Az elektronikus helyett az olasz fiatalok többsége a papírra nyomtatott könyveket szereti, még ha nem is a tartalmukért – állapította meg a Censis nevű társadalomkutató intézet felmérése.A megkérdezett, 18-24 év közötti olasz fiatalok hatvanöt százaléka mondta azt, hogy inkább a hagyományos könyvet választja, nem pedig az e-bookot.

Döntésüket egyebek között azzal magyarázták, hogy a papírra nyomtatott könyvet “lapozni lehet, képek vannak benne, szép a papírja, és büszkélkedni is lehet vele”. A megkérdezettek harminc százaléka közölte, hogy fontosabbnak tartja a könyv külsejét és a papír minőségét, mint azt, amiről a mű szól.

A társadalomkutató intézet szerint az eredmény azt jelzi, hogy a könyv a fiatal nemzedék számára is státuszszimbólum, amelyet “mutogatni lehet” a társadalmi identitás és az elismertség erősítése céljából: aki könyvet olvas vagy úgy csinál, okosabbnak tűnik.

A Censis megjegyezte, hogy az olasz családok 53,5 százaléka megőrzi a nagyszülőktől vagy szülőktől örökölt könyveket, anélkül azonban, hogy egyszer is beleolvasna. A könyv inkább vagyontárgynak, értéknek és műkincsnek számít, mint a családi ezüst vagy festmény.

Ezzel egy időben csökken az olvasó olaszok aránya: 2007-ben 59,4 százalék volt az évente legalább egy könyvet elolvasó olaszok aránya, tavalyra ez 49,7-re süllyedt.

Az itáliai elektronikuskönyv-piac 2012-ben egy százalékkal emelkedett az előző évhez képest: több mint negyvenháromezer cím jelent meg 12,6 millió eurós forgalmat produkálva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik