Belföld

A CEU kártérítésért perelheti a kormányt

A rektorhelyettes szinte biztos benne, hogy a jogvitákban a CEU-nak adnak igazat.

A Népszavának Enyedi Zsolt nem zárta ki, hogy kártérítési pert indítanak a kormány ellen a CEU budapesti működésének ellehetetlenítése miatt. Szerinte most, hogy amerikai akkreditációjú képzéseiket áthelyezik Bécsbe, kézzelfoghatóbbá váltak a költözéssel járó anyagi hátrányok is.

A CEU rektorhelyettese megismételte: ők minden előírásnak megfeleltek. Erről New York állam Oktatási Hivatala is biztosította Magyarországot, a megállapodás aláírását mégis megtagadta a magyar kormány.

Arra a kérdésre, mire számít az Alkotmánybíróságon és az Európai Bíróságon is zajló, CEU-ügyben indított eljárásoktól, úgy válaszolt: szinte biztos benne, hogy a jogvitákban a CEU-nak lesz igaza.

Elképzelhetőnek tartom, hogy egyszer indítunk újból amerikai képzéseket is Magyarországon, de ez nem csak a számunkra kedvezően végződő bírósági eljárásoktól függ. Ezektől még nem fogunk mindent visszaállítani. Az egyetem kuratóriuma garanciákat akar majd arra, hogy jogbiztonságban, szabadon működhetünk. Ezek a garanciák a mostani rendszerben nincsenek meg

– fogalmazott a rektorhelyettes, aki szerint most a Bécsbe költözés szervezése mellett hallgatóikra, az új diákok toborzására, a közeledő felvételi időszakra koncentrálnak.

Osztrák kancellár: Pozitív gyarapodás a CEU átköltözése
Heinz-Christian Strache ugyanakkor alkancellár bírálta a vándoregyetem áttelepítését.
„Magyarországról elűzve” – a CEU áttelepülésének visszhangja Ausztriában
Az osztrák köztévé szerint Orbán Viktor kiutálta a CEU-t, Bécsben viszont pártállástól függetlenül nagy örömmel fogadják a politikusok.
Tarlós szerint a bécsi főpolgármester azért örül a CEU-nak, mert nem tudja, mi a dolga
Mindenesetre az ő kompetenciái közé ez nem tartozik, és azt sem tudja, mi az igazság, de elfogadhatatlan, ha az egyetem nem tartotta be a törvényt.

Kiemelt fotó: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik