Belföld

400 milliárd forintból meg lehetne állítani a falusi elvándorlást

Ha a minap bejelentett fejlesztések keretein belül térségi szemlélet alapján kidolgozott projektek kapnak támogatást, három-négy éven belül megállítható lesz az elvándorlás a falvakból - jelentette ki a Népszavának  Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.

A szerdán megjelent interjúban hangoztatta, hogy a kormány tervei között elég sok elem visszaköszön a TÖOSZ által összeállított javaslatcsomagból. Mint fogalmazott, bíznak benne, hogy a jövőre jutó 150 milliárd forintos támogatás után 2020-ban már hozzájuthatnak a szövetség szerint reális 400 milliárdos forráshoz. Kijelentette:

Térségi szemléletben kell gondolkodni. (…)  Az olyan beruházásoknak ugyanis kevés az értelme, melyeknek már a szomszéd faluban élők sem élvezhetik az előnyeit. Ha viszont értelmes projektek kapnak támogatást, három-négy éven belül megállítható lesz az elvándorlás a falvakból.

Schmidt Jenő leszögezte azt is:

nincs menthetetlen térség, minden csak pénz kérdése, mert fejlődést csak komoly anyagi ráfordítás és beruházás hozhat. Azok a falvak lesznek még nehéz helyzetben, amelyek környékén túl jó a föld, ugyanis a nagybirtokos mezőgazdaság nagyon kevés embernek ad munkát. Ahol viszont lesz munkahely, onnan nem vándorolnak el az ott élők, sőt akár még vissza is térhetnek, akik elmentek.

Kiemelt kép: Google Street View

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik