Nagyvilág

Erdogan: Műanyag zacskóval fojtották meg Hasogdzsit

A török elnök szerint országa nem akar ártani a szaúdi királyi család tekintélyének.

Egy műanyag zacskóval fojtották meg Dzsamál Hasogdzsi szaúdi kormánykritikus újságírót Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a Hürriyet című, tekintélyes török napilap hétfői beszámolója szerint.

A török államfő újságírók egy csoportjának beszélt erről az elnöki repülőgépen Paraguay felé, ahová a hétvégi Buenos Aires-i G20-csúcstalálkozó után ment.

„Ha szükséges, az ENSZ  elé visszük az ügyet, hogy a nemzetközi jog kerekedjen felül” – mondta Erdogan, hangsúlyozva, hogy Törökország a végére fog járni az esetnek.

A török elnök nemzetközi problémának nevezte a Hasogdzsi-ügyet, és felszólította a szaúdi hatóságokat, hogy tegyék világossá: ki adta a parancsot az újságíró meggyilkolására, és hogy hol van Hasogdzsi holtteste.

„Azt akarjuk, hogy minden világos legyen” – jelentette ki Erdogan, aki biztosított afelől: Törökországnak nem áll szándékában az, hogy ártson a szaúdi királyi család tekintélyének.

A hétvégi G-20-csúcson Erdogan kifogásolta, hogy a Hasogdzsi-ügy nem szerepelt a találkozó napirendi pontjai között, és azzal vádolta a Buenos Aires-i csúcson jelenlévő Mohamed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörököst, hogy távol akarja tartani országát az esettől.

A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg hazája isztambuli főkonzulátusán, ahová a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokért ment.

Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe, holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.

Rijád először azt mondta, hogy az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd az ügy miatt fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy „dulakodás közben”. Ankara állításával szemben a szaúdi vádirat szerint Hasogdzsival nem előre kitervelten, hanem egy dulakodás következtében végeztek.

A The Washington Post című amerikai lap – amelynek Hasogdzsi munkatársa volt – november közepén azt írta: az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) arra a következtetésre jutott, hogy a szaúdi trónörökösnek köze van az újságíró meggyilkolásához. Szalmán nem kifejezetten arra adott utasítást, hogy öljék meg az újságírót, de a CIA szerint meggyilkolása az ő jóváhagyásával történt – írta akkor a The Washington Post.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő felszólította Szaúd-Arábiát, hogy tisztázza a Hasogdzsi-ügyet. „Tisztázni kell, hogy mi történt” – mondta Sánchez a CNN spanyol nyelvű kiadása által  sugárzott  interjúban Sokat segítene, ha a Hasogdzsi-üggyel kapcsolatos nyomozás nemzetközi védelemmel számolhatna hitelességének szavatolása érdekében – tette hozzá. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik