Belföld

Akár 12 évet is kaphatnak a Dohány utcai verekedők és késelők

Két társaság esett egymásnak tavaly október végén a Dohány utcában egy buli után. A vádirat szerint egy 15 éves fiú és öt felnőttkorú társa az egyik szórakozóhely előtt hangosan vitatkozott Ekkor elhaladt a közelükben egy hétfős társaság, amelyből egy férfi a vádlottak szóváltására utalva megjegyzést tett.

A társaság tagjai sértőnek találták a megjegyzést, és arra reagálva, az egyikük előrántott egy  zsebkést, amellyel a másik társaság egyik tagja felé szúrt. Ezután társai is csatlakoztak hozzá, lökdösték, ütötték és rúgták a védekezőket.

A fiatalkorú vádlott ököllel úgy arcon ütötte az egyiküket, hogy eltört az egyik foga. A késsel támadó fiú közben két sértettet többször is megszúrt, egyiküket az arcán, a nyakán, illetve a mellkasán.

A brutális balhénak az épp arra haladó rendőrjárőrök vetettek véget. A késelő megpróbált elmenekülni, de a rendőrök mindannyiukat elfogták, majd előállították.

Az egyik megkéselt férfi olyan súlyos mellkasi sérüléseket szenvedett, hogy életveszélyes állapotba került. De az ugyanilyen súlyos sérülések reális esélye a másik áldozat esetében is fennállt.

A Fővárosi Főügyészség a kést használó vádlottal szemben 2 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntette, társai ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, a fiatalkorú fiú ellen pedig ezen túl, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot.

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntettét a törvény 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni, jelen ügyben a halmazati szabályok akár 12 év szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik