Sport

Hoki vb: Tokajit úgy kell visszafogni

A vállsérüléssel kezelt hátvéd a szlovénok elleni pénteki vagy szombati felkészülési mérkőzésen már jégre lépne, a szakmai stáb inkább pihentetné.

“Két héttel ezelőtt, a bajnoki döntő harmadik meccsén ugrott ki a bal vállam, de még akkor helyre tették. Játszottam a negyedik mérkőzésen is, és azóta pihentem tíz napot. Szeretnék már játszani! Az edzésen megkülönböztető piros mezt kaptam, ami azt jelenti, hogy én nem ütközhetek, és velem sem ütközhetnek. Csakhogy nem vagyok én hímes tojás!” – nyilatkozta az MTI-nek a szerdai első, káposztásmegyeri tréninget követően Tokaji Viktor, a fehérváriak hátvédje.

A divízió I-es világbajnokság előtt álló magyar jégkorong-válogatottban már ott van Horváth András és Kovács Csaba, mindketten kisebb betegséggel bajlódtak, de már teljes értékű munkát végeznek.

A magyarok az április 17-én rajtoló budapesti vb előtt még négy felkészülési találkozót játszanak: pénteken a káposztásmegyeri Jégpalotában, szombaton pedig Székesfehérvárott Szlovénia, április 12-én ugyancsak a Jégpalotában, míg 13-án Dunaújvárosban Ukrajna lesz az ellenfél.

A vb-n sorrendben Hollandia, a Koreai Köztársaság, Spanyolország és Olaszország lesz az ellenfél. Az első jut fel a világelitbe, míg az ötödik helyezett kiesik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik