Élet-Stílus

Rengeteg pénzt dobtak össze az iskolában bántalmazott szír menekült fiú családjának

A Premier League-ben szereplő kapus is megszólalt az ügyben.

West Yorkshire rendőrsége nyomozást indított az alábbi videóban látható iskolai bántalmazás miatt.

A közösségi médiában terjedő felvétel a huddersfieldi Almondbury közösségi iskolában készült, október 25-én az ebédszünetben a képeken látható 16 éves fiú több diák jelenlétében előtt lefejelte, fojtogatta, leöntötte 15 éves társát.

A szíriai menekült fiút, Jamalt a rendőrség szerint már október 7-én is bántalmazták, akkor a csuklója sérült meg. A videót tartalmazó bejegyzés szerint a fiú korábban hónapokig rasszista támadásoknak volt kitéve, míg más forrásokból kiderült az is, hogy húgát is bántalmazták, aki emiatt öngyilkosságot kísérelt meg az iskolai vécében.

Az ügyben rasszista indíttatású erőszak miatt nyomoznak.

A helyieket felháborították a képsorok, a videó megjelenése után nem sokkal gyűjtést indítottak a megtámadott fiú családjának, és egy nap alatt már több mint 60 ezer fontot (22 millió forint) dobtak össze.

A Premier League-ben szereplő Huddersfield kapusa, Jonas Lössl pedig meghívta Jamalt és családját a csapat következő mérkőzésére.

 

via West Yorkshire Police, Telegraph

Ajánlott videó

Olvasói sztorik