Sport

A kézikapitány azt várja, hogy jól nézzen ki a csapat az Eb-n

A középdöntőbe jutás a magyar női kézilabda-válogatott célja a csütörtökön kezdődő franciaországi Európa-bajnokságon – mondta Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

Azt várom, hogy nézzen ki jól a csapat, vagyis játsszon remek hozzáállással, harci szellemmel, legyen tartása, legyen erős a csapategység, küzdje végig a hatvan percet

– fogalmazott a magyar szövetség (MKSZ) szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a dán edző.

A magyar válogatott a C csoportban, Montbéliard-ban szombaton Hollandiával, hétfőn Horvátországgal, jövő szerdán pedig Spanyolországgal találkozik, a középdöntőbe az első három helyezett jut.

Rasmussen szerint csapata mindhárom ellenfelét képes legyőzni, de mindháromtól ki is kaphat.

„Az elmúlt héten sokan kérdezték, nem gondolom-e, hogy én vagyok a magyar válogatott történetének legszerencsétlenebb szövetségi kapitánya. Nos, éppen az ellenkezőjét gondolom, nagyon szerencsésnek tartom magamat, mert a szövetség mindenben támogat, a játékosok mindenre képesek, és mindent megtesznek, teljes erőbedobással dolgoznak” – magyarázta.

A szakvezető arra utalt, hogy a magyar keretből Hornyák Dóra, Szöllősi-Zácsik Szandra, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára családalapítás, Kisfaludy Anett, Tomori Zsuzsanna és Klivinyi Kinga sérülés miatt hiányzik, Bódi Bernadett pedig ideiglenesen lemondta a szereplést. Rasmussen hangsúlyozta, voltak olyan események, amelyek miatt csalódott lehetne, de optimistán várja az Európa-bajnokság első mérkőzését.

A Möbelringen Kupa nagyon rossz, kellemetlen élmény lehetett volna, ezzel szemben nagyszerű lehetőség volt, mert a világ legjobbjai ellen készülhettünk. Engem is meglepett a csapat nagyszerű, világszínvonalú védekezése

– fogalmazott a kapitány.

Mint kifejtette, védekezésben mindenki tudja a helyét, a támadójáték tökéletesítésére viszont kevesebb idő maradt. A múlt heti felkészülési tornán a magyar csapat az Európa-bajnok és házigazda Norvégiától 25-19-re, a világbajnok Franciaországtól 19-18-ra, majd Dániától 23-16-ra kapott ki.

A dán edző elmondta, a keretszűkítéssel kapcsolatos döntését az utolsó edzés után, szerda este hozza nyilvánosságra.

Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke kijelentette, az Európa-bajnokság minden mérkőzése rendkívül fontos, a többi között azért, mert a csoportkörből továbbjutó csapatok az első kalapba kerülnek a világbajnoki selejtező sorsolása előtt.

Nagyon szeretnénk, ha továbbjutna a csoportból a válogatott, ez az elsődleges cél. Két és fél évvel ezelőtt megfogalmaztuk, hogy az olimpiai kvalifikáció, a kijutás a cél, és ehhez továbbra is tartjuk magunkat

– magyarázta a korábbi kiváló kapus.

Pálinger rávilágított, hogy hét játékosnak ez lesz az első felnőtt világversenye, a válogatottság-szám átlaga 28, vagyis nem rutinos, de nagyon jó küzdő a csapat.

„Sokat változott a keret a legutóbbi Európa-bajnokság, illetve a tavalyi világbajnokság óta, ismét új csapat van kialakulóban, de ha mindenki megcsinálja, amit rábíz a szakmai stáb, akkor szép eredményt érhetünk el” – közölte.

Kovacsics Anikó csapatkapitány úgy fogalmazott, minden meccsen van esélyük, ha nem akarnak többet annál, amit előzetesen megbeszélnek a szakvezetéssel.

Nagyon várom a torna kezdetét, ezt a csapat nevében is mondhatom. Nagyon optimista vagyok, bár a felkészülési torna az eredmények alapján nem sikerült jól, a csoportunkat látva semmi sem lehetetlen. Több van bennünk annál, minthogy asszisztáljunk az ellenfeleinknek.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik