Sport

Három zakó ide-oda, a magyar kapitány elégedett

Bár a magyar női kézilabda-válogatott három vereséggel zárta a norvégiai Möbelrigen Kupa nemzetközi felkészülési tornát, Kim Rasmussen szövetségi kapitány ennek ellenére elégedett a látottakkal. Nem mindegy ugyanis, kik ellen hangolódtak, zárták a felkészülést a lányok a november 29. – december 16. között Franciaországban sorra kerülő Európa-bajnokságra.

A magyar csapat csütörtökön az Európa-bajnok Norvégiától 25-19-re, szombaton a világbajnok Franciaországtól 19-18-ra, vasárnap a szintén a világelitbe tartozó Dániától pedig 23-16-ra kapott ki.

Jó érzéseim vannak a csapattal kapcsolatban egy ilyen hihetetlenül erős torna után. Elégedett vagyok azzal, amit játszottunk. A védekezésünk és a kapusaink teljesítménye ezen a három mérkőzésen nagyon jó volt

– nyilatkozta Rasmussen az M4 Sportnak.

A dán edző leszögezte, a franciák ellen úgy játszottak, ahogy majd az Európa-bajnokságon is kell. Megfogalmazása szerint nagy kihívás volt a világ legjobb csapatai ellen támadni, a csapat védekezése pedig sokkal jobb volt, mint várta.

Van egy koncepciónk arról, hogy kik játszanak, és ebből a három nehéz meccsből is kiderült, nyomás alá tudjuk helyezni a világ legjobb csapatait is. Az első két találkozó nagyon pozitív volt, míg Dánia ellen a rengeteg sérült miatt már csak a túlélés volt a cél

– nyilatkozta a kapitány, aki elárulta, szerette volna töröltetni a vasárnapi találkozót, de erre nem volt lehetőség.

A franciaországi Európa-bajnokság csütörtökön kezdődik. A magyar válogatott a C csoportban, Montbéliard-ban szombaton Hollandiával, hétfőn Horvátországgal, szerdán pedig Spanyolországgal találkozik. Az első három helyezett jut a középdöntőbe.

(Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik