Sport

Több magyar hokicsapat mehet Ausztriába

Az osztrák élvonal (EBEL) mellett a másodosztályba is várnának magyar csapatokat.

Salzburgban a két liga összevont egyeztetésére került sor pénteken, melyen Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkárának tájékoztatása szerint az is elhangzott, hogy az EBEL-en túl – ahol jelenleg tíz együttes, köztük a Sapa Fehérvár AV19 is szerepel – az úgynevezett Nationalligát is szeretnék nemzetközivé tenni. Így várják magyar, szlovén és horvát együttesek jelentkezését, és ezt a pontvadászatot is várhatóan az élvonalat támogató pénzintézet szponzorálná.

A tervek szerint az alapszakaszban 36 találkozó lenne csapatonként szerdai és szombati játéknapokkal, a rájátszásba nyolcan jutnának, minden körben három siker kellene a győzelemhez.

Kovács Zoltán elmondta: akár több magyar együttes számára is vonzó lehet a Nationalligában való szereplés, és ha ez tényleg megvalósulna, akkor a magyar bajnokságban vasárnap vagy hétfőként lenne forduló.

A romániai és magyar csapatokat felvonultató MOL Liga folytatásáról május 15-e után tárgyalnak a magyar vállalatóriással – közölte a főtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik