Kultúra

Így hal meg Poirot – ott voltunk az utolsó forgatáson

Poirot meghal. Ezt a hírt kivételesen előre tudjuk, hiszen bejelentették. A Poirot-széria utolsó epizódjának forgatásán a Hír24 stábja is ott lehetett.

David Suchet lerakja a jelmezt, amelyet Agatha Christie halála után 13 évvel vett fel először. Azt a bajusz, zsakett és ezüstfejű sétapálca köré felépített imidzst, ami hozzá nőtt, és ami vele együtt öregedett meg. A 67 éves színész 1980 óta szinte megállás nélkül tévézik is a színház mellett. Erzsébet királynő 2002-ben kitüntette a Brit Birodalom Rendjének tiszti fokozatával. Még nyáron fogadta a Hír24 riporterét és műsorvezetőjét Londonban, és kiderült, nem is olyan mogorva, mint amilyennek a filmekből tűnik. Sőt!

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik