Gazdaság

Bővülhet a közbeszerzéseket érintő kivételek köre

A többi között a közbeszerzési törvénymódosításhoz, az igazságügyi tárgyú törvények módosításához, fogadott el változtatásokat csütörtöki ülésén az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága. Az előterjesztésekről várhatóan a jövő héten szavaz a Ház.

Két elemmel bővül az uniós értékhatár alatti közbeszerzéseket érintő kivételek köre, vagyis amelyekre nem kell alkalmazni a közbeszerzési törvényt:

  • a legfeljebb évi 10 millió forintos árbevételű, újabb néven start szövetkezetek, korábbi szociális szövetkezetek által termelt áruk, szolgáltatások beszerzése is bekerül a kivételek közé; a változtatás indoklása szerint ez nemcsak a helyi vállalkozások fennmaradását segíti, hanem az intézményeknek is biztosítja a helyben termelt áruk beszerezhetőségét.
  • az állami kitüntetések, a Kossuth-díj, a Széchenyi-díj tervezése, gyártása, javítása, beszerzése.

Egy másik módosítás szerint

az egyházi jogi személyek esetében nemcsak a még fel nem használt támogatásokra nem szükséges alkalmazni a közbeszerzési törvényt, hanem a támogató felé még el nem számolt támogatások esetében sem.

Ez azonban a már megkötött szerződések felmondására nem teremt jogalapot.

A változtatás értelmében a kormány kap felhatalmazást arra, hogy rendeletet alkosson a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók tevékenységével kapcsolatban.

A testület módosításokat fogadott el az igazságügyi tárgyú törvényekhez is, a többi között azért, hogy a jogszabály megfeleljen egy európai tanácsi irányelvnek az ügyvédi szolgáltatásnyújtásról, valamint egy másiknak, amely azt biztosítja, hogy az ügyvédek ne csak abban a tagállamban gyakorolhassák hivatásukat, amelyben megszerezték képesítésüket.

A törvényalkotási bizottság támogatta a gazdasági bizottságnak a pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításához benyújtott indítványát, miszerint a Magyar Nemzeti Bank a díjtarifa megállapításához kapcsolódó, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra kiterjedő szerződés- és káradatbázist hoz létre és működtet.

A biztosítók a díjhirdetés előtt a díjak pontosabb kalkulálása érdekében az adatbázisból ingyenesen igényelhetnek majd összesített, személyes adatot és üzleti titkot nem tartalmazó adatokat.

Egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításából, amelyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jegyez, számos, a többi között a közigazgatási per szabályaira vonatkozó pontokat is törölt a bizottság jogtechnikai okokra hivatkozva.

A törvényben így maradnak a többi között a hatályos bírósági felülvizsgálati, fellebbezési, a névjegyzékkel kapcsolatos jogorvoslati, valamint a szavazólap adattartalmának jóváhagyása elleni jogorvoslati szabályok.

(MTI)

Kiemelt kép: MTVA Bizományosi/Faludi Imre

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik