Sport

Több mint száz ponttal nyert a női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott a várakozásokat is felülmúlva 112 ponttal nyert Albániában szombaton az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a kijutás felé.

Öt perc után már 0-15 állt a nagyórán, innentől aligha volt kétséges, hogy melyik a jobb csapat. A második negyedben nagyon hamar összejött a húszpontos különbség, a nyeretlen albánok pedig tíz perc alatt mindössze nyolc pontot hoztak össze, így a nagyszünetben már 19-59 volt az állás.

Térfélcsere után folytatódott a magyar gálázás, számolatlanul jöttek a vendégkosarak. Az utolsó szakasz 21-100-ról indult, a 2-41-es harmadik negyed pedig minden bizonnyal sporttörténelmi jelentőségű lett. A százpontos előny a 37. percben jött létre (27-128), a végén pedig 112 pontos különbségnél ért véget az egyenlőtlen küzdelem.

A 2019-es szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságot 16 csapat részvételével rendezik júniusban, 14 együttes selejtező útján csatlakozhat a két házigazdához a nyolc, egyenként négycsapatos csoportból. Az oda-visszavágós csoportok első helyezettjei és a hat legjobb második jut ki a kontinenstornára.

Végeredmény – Eb-selejtező, C csoport, 5. forduló:

Litvánia-Oroszország 77-79

A csoport állása:

1. Oroszország 10 pont,
2. Magyarország 9 pont,
3. Litvánia 6 pont,
4. Albánia 5 pont

Nyitókép: Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik