Sport lineup

Úgy összebalhézott két játékos, hogy a rendőrök is közbeléptek

Szerda hajnalban játszott egymással az Oklahoma City Thunder és a Los Angeles Clippers az NBA-ben, a hazai OKC nyert 128-110-re, Russell Wetsbrook és Paul George is 32-32 pontot tett a közösbe. A győzelmen túl viszont volt egy balhé Westbrook és Patrick Beverley között, ez tartja most lázban Amerikát.

A két játékos nem igazán kedveli egymást. Ennek oka, hogy még egy 2013-as rájátszásmeccsen Beverly nekifutott Westbrook térdének, utóbbi szalagszakadást szenvedett, műteni kellett és értelemszerűen már nem játszhatott a playoffban.

A 2013-as eset:

Most, miután már egész meccsen húzták egymás agyát, a negyedik negyedben volt egy, a korábbihoz hasonló jelenet. Westbrook vesztette el a labdát, Beverley ugrott érte és megint eltalálta ellenfele lábát. Ezután szó, szót követett, a többieknek kellett őket szétválasztaniuk. Mindketten kaptak egy technikait, de ami a legérdekesebb, annyira feszültnek látták a játékosokat, hogy még a rendőrök is felvonultak a pálya szélére az időkérés alatt, nehogy nagyobb bunyó legyen.

Az összeszólalkozás:

És a felvonuló rendőrök:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

House of Highlights (@houseofhighlights) által megosztott bejegyzés, Okt 30., 2018, időpont: 7:50 (PDT időzóna szerint)

Emlékezhetünk, nem is olyan rég a Los Angeles Lakers és a Houston Rockets mérkőzésén volt pár pofon, melyeket eltiltások követtek.

Meg kell említeni mindenképp, hogy a Cleveland Cavaliers először tudott nyerni azóta, hogy LeBron James elhagyta a csapatot a nyáron. 1-6 az előző szezon nagydöntősének mérlege, a Cavs már egy edzőcserén is átesett.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Charlotte Hornets – Miami Heat 125-113

Cleveland Cavaliers – Atlanta Hawks 136-114

Orlando Magic – Sacramento Kings 99-107

Boston Celtics – Detroit Pistons 108-105

Toronto Raptors – Philadelphia 76ers 129-112

Houston Rockets – Portland Trail Blazers 85-104

Memphis Grizzlies – Washington Wizards 107-95

Oklahoma City Thunder – Los Angeles Clippers 128-110

Ajánlott videó

Olvasói sztorik