A Napi.hu szerint pénteken este rendőrök szállták meg a milliárdos nagyvállalkozó nyíregyházi villáját. A portál szemtanúkra hivatkozva azt írta, házát több tucat rendőr vette körbe, miközben Bige László Budapesten tartott előadást.
Később a Napi.hu utolérte a nagyvállalkozót, és hírét úgy pontosította, hogy Bige László házánál este rendőröket láttak, Bige László azt pedig cáfolta, hogy jelenleg rendőri jelenlét lenne lakásánál,
de nagyon szívesen várja őket.
Korábban a nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek Zrt. szolnoki központjához a rendőrség és a katasztrófavédelem alakulatai mintegy 300 fővel vonultak fel.
A mindeddig példátlan akció kapcsán a cég jelezte, az erődemonstrációt egyetlen telefonhívással el tudták volna kerülni.
A Bige Holding tulajdonosa idén az 5. leggazdagabb magyar, mintegy 220 milliárd forintra becsült vagyonnal.