Kultúra

Hárman pályáztak Vidnyánszky helyére

Március végén döntenek a debreceni Csokonai Színház új igazgatójának személyéről.

Az igazgatói posztra Kelemen Csaba színművész, az Agria Játékok ügyvezető igazgatója, Nagy Viktor rendező, a Győri Nemzeti Színház volt igazgatója és Ráckevei Anna színművész, a debreceni társulat tagja nyújtott be pályázatot – közölte a polgármesteri hivatal pénteken, a pályázatok felbontása után.

A pályázat beadásának határideje március 6. volt.


Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

A három jelöltet szakmai bizottság hallgatja meg elképzeléseiről, majd a városi közgyűlés választ közülük.

Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház jelenlegi igazgatója korábban sikeresen pályázott a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára, ezért kellett a fenntartó városi önkormányzatnak kiírnia a debreceni direktori pályázatot. Vidnyánszky Attila június 30-ig igazgatja a debreceni színházat, az új igazgató július 1-jétől veszi át az intézményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik