Tech esport

24 év alatt ilyenre nem volt példa

Az E3 24 éves története során 2019-ben fog először előfordulni, hogy a Sony nem képviselteti magát a rendezvényen.

A Sony Interactive Entertainment kihagyja 2019-es sajtótájékoztatóját és bemutatóját a világ legnagyobb videojátékos rendezvényt, az E3-on – írja az Variety. A vállalat mostanában igen jó napokat él, hiszen konzoljuk, a PlayStation 4 rekordeladást produkál.

A hír az Entertainment Software Association, a játékiparral foglalkozó amerikai kereskedelmi szövetség közleményéből derült ki. A nyilatkozatban ugyanis a 2019-es expón szereplő nagyvállalatok közül csak a Nintendüt és a Microsoftot tüntették fel.

Az E3 24 éves történelme során ez lesz az első alkalom, amikor a PlayStation nem lesz ott az eseményen.

Az elmúlt hónapok során ráadásul ez lesz a második olyan nagyobb rendezvény, amelyet a cég kihagy. Szeptemberben ugyanis kiderült, hogy a kevés elkészült játék miatt a vállalat nem rendezi meg éves kiállítását, a PlayStation Experience-t, melyet először négy éve szerveztek meg.

Az, hogy a 2019-es E3-on nem lesz ott a PlayStation, még nem jelenti azt, hogy a cég bajban lenne, vagy hogy ne érkeznének újabb játékok a jövőben. Sőt, kifejezetten úgy tűnik, hogy a Sonynál minden a legnagyobb rendben: a cég a közelmúltban jelentette be, hogy már dolgoznak a PlayStation 5-ön.

Kiemelt fotó: SONY INTERACTIVE ENTERTAINMENT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik