Ha jól idézi a Promenád, akkor Lázár János a Rádió 7-ben városa helyzetét elemezve azt mondta, egy ideje már nem is követi a város politikai vitáit,
mert szánalmasok és nem ütnek meg egy színvonalat.
Ami persze önmagában is önellentmondásnak tűnik, főleg pedig annak fényében, hogy néhány napja maga szállt bele a vitába.
A lényeg, hogy a térség parlamenti képviselője szerint a jelenlegi városvezetés (Márki-Zay Péter) úgy viselkedik a kormánnyal, Orbán Viktorral, a Fidesszel és vele is, ami kizár bármilyen együttműködést. Nem tekinti tényezőnek a város vezetőit, nincs velük miről beszélnie, mert a gyűlöleten kívül nincs más tervük, neki ellenben rengeteg a dolga.
Van annyi feladatom a parlamenti munkámmal, a tram-trainnel, a közlekedésfejlesztéssel, a mezőhegyesi ménesbirtokkal és a nemdohányzók védelmével kapcsolatban, ami lefoglal.
Hozzátette, egy ideje már nem követi a vásárhelyi politikai vitákat nem reagál a személyét ért támadásokra, sértegetésekre, mert húsz éve dolgozik a városért, nem kell magyarázkodnia, a munkája megáll a lábán.
A bolhacirkuszokban pedig nem veszek részt. Mindenki azt mond rólam, amit akar, úgy szidalmaz és úgy gyaláz, ahogy akar.
A Fidesz jövő évi polgármesterjelöltje már megvan. Róla többet nem árult el, csak annyit, hogy pártok felett álló, sikeres, béketeremtésre képes polgármester kell a településnek, aki mellé új képviselőjelölteket is állítanak.
Fotó: Marjai János / 24.hu