Tech

A pokol helyett megkapjuk a pogányokat

Alig egy hete, hogy a Blizzard bejelentette a legújabb Diablo-játékát, ami a legtöbb rajongó számára hatalmas csalódás, hiszen egy újabb PC-s/konzolos epizód helyett egy mobilos rész készül. A BlizzConon a közönség ki is fütyülte a programot, a YouTube-on pedig

negatív szavazatok százezrei jelentek meg az első hivatalos videó alatt.

A World of Tanksről elhíresült Fehérorosz Wargaming kiadó pedig tökéletesen érzett rá erre a helyzetre, és pár nappal a Diablós fiaskó után bejelentették a Blizzard-játékára erősen hasonlító, Pagan Online névre keresztelt akció-szerepjátékukat, ami természetesen nem okostelefonokra készül, hanem PC-re.

A szerb a Mad Head Games által fejlesztett program valamikor 2019-ben kerül a boltokba, és egy olyan aRPG-re lehet számítani, ami sokat ihletett nyert a meglehetősen népszerű MOBA-műfajú (DotA 2, Leaguse of Legends) programokból, a sztori pedig a kereszténység előtti időkbe repíti majd a felhasználókat, és a pogány mitológia világában és lényeivel kell majd felvennünk a harcot.

Ahogy arra már a neve is utal, a Pagan Online a többjátékos élményre fog koncentrálni, de ettől függetlenül egy teljesen hagyományos szóló mód is készül hozzá, amit a kiadó ígérete szerint folyamatosan újabb és újabb tartalmakkal fog bővíteni a fejlesztőcsapat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik