Tech

Magyarországon az állam költ a legtöbbet reklámra

A közép- és kelet-európai reklámpiac rohamléptekkel nőtt az elmúlt évben is. Bár a televízió maradt a legjelentősebb hirdetési felület a térség legtöbb országában, az online platformok szinte mindenütt egyre jobban felzárkóztak mögötte – derül ki az idei CANnual Reportból. Itthon az állam költ a legtöbbet reklámokra, mögötte a második a Telekom, mindössze fele akkora összeggel.

November 8-án a Café Communications, valamint a közép- és kelet-európai, független reklámügynökségeket tömörítő hálózata, a weCAN Varsóban mutatta be éves reklámpiaci jelentését, a CANnual Report-ot, amely immár negyedik alkalommal elemzi a kommunikációs szektor legújabb regionális trendjeit.

A kiadványból kiderül, hogy az erőteljes reklámpiaci növekedés motorja a térségben Oroszország, ahol csak a digitális hirdetésekre 700 millió euróval többet költöttek tavaly, mint 2016-ban. Mellettük a közép- és kelet-európai országok szintén lendületes fejlődést mutattak Horvátország és Bosznia-Hercegovina kivételével. Utóbbi kettőnél a térség egyik legnagyobb vállalatának, az Agrokornak csődközelbe kerülése visszaesést eredményezett a lokális reklámköltésekben.

Online versus tévé

A CANnual Report rámutat arra a trendre is, hogy az online videók egyre népszerűbbek a térségben, de még a televízió mögé szorulnak. Legalábbis egyelőre.

Csehország, Magyarország és Litvánia kivételével, továbbra is a tévékhez folyik be a legtöbb reklámbevétel.

A számok tükrében ez azt jelenti, hogy a televíziós csatornák az átlag közép- és kelet-európai reklámtorta 45 százalékát viszik el, míg az online média részesedése „csak” 30 százalék körül mozog.

A televízió egyeduralmával kapcsolatban azonban jóval árnyaltabb képet kapunk, ha egymás mellé helyezzük a reklámbevételeket és azok növekedési ütemét. Míg a televíziós hirdetésekre elköltött pénz átlagosan 8 százalékkal nőtt a régióban, addig ez az összeg az online videók esetében 26 százalékkal emelkedett 2017-ben. Ez azt mutatja, hogy a videós tartalmak ütemesen zárkóznak fel a televízió mögött. A folyamat pedig nem áll le, hanem még inkább gyorsul a jövőben.

Nőtt a tévé, erősödött az online Magyarországon is

A visegrádi négyek közül egyedül Lengyelország múlta alul korábbi eredményeit. Csehországban és Szlovákiában is erősödésről számoltak be a piaci szereplők, hazánkban pedig markánsan, 17 százalékkal nőtt a médiapiac tavaly az egy évvel korábbi szinthez képest.

Nálunk a legnagyobb megrendelő az állam volt, amely közel 32 millió eurót költött reklámokra, és ez az összeg duplája, mint amit a sorban mögötte álló Magyar Telekom fizetett ki nettó értéken a hirdetésekért (közel 15 millió euró).

Idehaza a hirdetőkért folyó tévé – online párharcban az utóbbi áll inkább nyerésre, de a televízióknak sincs igazán okuk panaszra. A digitális költések két éve lekörözték a televíziót, és az online fogyasztás továbbra is folyamatosan nő. A lakosság magasabb státuszú tagjainak már több mint 90 százaléka naponta internetezik. Az ebben a szegmensben keletkező hirdetési bevételek 53 százalékát pedig a külföldi tulajdonban lévő felületek, a Facebook és a Google szerezték meg.

A 2017-es és 2018-as adatok összehasonlítása – fotó: CANnual Report

Tavaly a digitális csatornák szerepe felértékelődött a hirdetési kampányokban, a televízióé vele szemben tovább zsugorodott, többek között azért is, mert a tévénézéssel töltött idő szinte minden hazai célcsoportban csökkent. Ennek ellenére a 2017-es év így is gyümölcsöző volt a tévék számára. A reklámozók 7,5 százalékkal többet költöttek televíziós megjelenésekre, mint egy évvel korábban. Ennek a növekedésnek a motorja elsősorban az állam volt, ami mára azt eredményezte, hogy itt az összes reklámköltés 12 százaléka központi forrásból származik.

Másodikok vagyunk a régióban

Annak érdekében, hogy a reklámgazdaságot jóval összetettebb módon tudjuk értelmezni, a CANnual Report szerzői felállították a weCAN rangsort, amely évről évre a 15 közép-kelet-európai ország reklámpiacának teljesítményét hasonlítja össze az egy főre jutó hirdetési kiadások százalékos összevetésével, az adott ország egy főre jutó, nominális GDP-jére vonatkoztatva.

Ennek alapján az derül ki, hogy Magyarország egy helyet javítva most a második helyet foglalja el, és az egyik legerőteljesebben növekedő reklámpiaccal rendelkezik a régióban.

A 2018-as CANnual Report ingyenesen letölthető erről oldalról. A jelentés az alábbi országok adatait és azok összefüggéseit vizsgálja: Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik