Foci

Rivaldo pontosan tudja, ki menthetné meg a Real Madridot

Miután a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid 5-1-es vereséget szenvedett az FC Barcelona ellen az El Clásicón, a klub rekordgyorsasággal menesztette vezetőedzőjét, Julen Lopeteguit. A spanyol szakember helyét ideiglenesen a korábbi kedvenc, Santiago Solari vette át, aki rögtön győzelemmel rajtolt a kispadon.

Most a szakértők megpróbálják megtippelni, hogy ki lesz a következő edző a Realnál, így tett a Barca korábbi aranylabdás, világbajnok legendája, Rivaldo is. Ő azt mondja, a megoldás Angliából érkezhet.

Én azt hallottam, hogy Florentino Perez odavan Maurico Pochettinóért, és szívesen megszerezné. Nem is csoda, tapasztalt, jó menedzserről beszélünk, aki ismeri a spanyol bajnokságot. Perez biztosan nem számított arra, hogy ilyen hamar új menedzserre és Cristiano Ronaldo után gólképes csatárra is szüksége lesz. Most Pochettino mellett itt lenne a lehetőség Harry Kane-t is megszereznie

mondta a 46 éves egykori sztár.

Pochettino edzői pályafutását az Espanyolnál kezdte 2009-ben és 2012-ig irányította a katalán csapatot. Harry Kane pedig mindössze 25 éves, de már 113 gólnál tart a Premier League-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik