Foci

Minek ide ellenfél, ha ilyen buta csapattársa van az embernek?!

A román kupa aktuális fordulójának legfordulatosabb meccsét Kolozsvárott játszották, ahol a másodosztályú Universitatea az élvonalbeli Astrát fogadta.

Mindössze nyolc perc telt el a meccsből, és a hazai csapat már 3-0-ra vezetett, de 24. percben már csak egy gól volt az Universitatea előnye, mert a vendégek egy büntetővel és egy öngóllal közelebb zárkóztak.

A 75. percben a korábban egyszer már eredményes Azdran Llukaku ismét betalált, ezzel már 3-3 volt az állás, aztán a hosszabbítás előtt kiállították a kolozsváriaktól Octavian Abrudant.

A hosszabbításban összejött a fordítás az Astrának, a korábban Nürnbergben légióskodó Sepsi László öngóljával 4-3-ra már a látogatók vezettek.

A játékvezető a hosszabbításra is ráhúzott pár percet, és az Universitatea szögletet végzett el, amihez a kapust is felment.

Az Astra labdát szerzett, Laurentiu Bus pedig nagy sprint után az üres kapu felé gurította a labdát, és már indult is ünnepelni, csapattársa azonban túlbuzgó módon megakadályozta, hogy gól legyen a vége.

Valentin Gheorghe ugyanis lesen állt a kapu előtt, de annyira akarta a gólt, hogy pár lépésre a gólvonaltól belebikázott a labdába, ezzel viszont csak azt érte el, hogy Bus leüvöltötte a fejét, és a kolozsváriak kaptak még egy esélyt.


Az Universitatea még vezethetett egy támadást Gheorghe butasága után, és közel volt az egyenlítéshez, az lett volna az igazi csattanó, ha sikerül elérniük, hogy tizenegyespárbaj következzen.

A lényeg, hogy az Astra ott van a nyolc között, akárcsak Prosser Dániel csapata, a Sepsi, a kispesti nevelésű szélső gólt is lőtt a Mioveni ellen 5-0-ra megnyert meccsen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik