Nagyvilág

A Belügyminisztérium központilag fogja tárolni a térfigyelő kamerák felvételeit

Egyszerűbben ismerhetik meg a kamerafelvételeket a bűnüldöző szervek azzal, hogy a jövőben a rögzített kamerafelvételeket központilag tárolják - közölte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára expozéjában szerdán az Országgyűlésben.

Kontrát Károly az egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításának általános vitájában az előterjesztés egyik fontos újításaként beszélt az úgynevezett “szitakötőprojektről”, amely első ütemben Budapesten valósul meg a közterület-felügyelet és a Budapesti Közlekedési Központ felvételeinek révén, a jogszabály kihirdetését követő hatodik hónapban.

Hangsúlyozta, a javaslat megalkotásában aktívan közreműködött a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amelynek az észrevételeit teljes mértékben beépítették a tervezetbe.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a törvényjavaslat meghosszabbítja az engedély nélkül létesített kutak bírság nélküli bejelentésére vonatkozó határidőt 2020. december 31-éig.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik