Foci

Csoda, hogy semmi bántódása nem esett a büntetőt ítélő játékvezetőnek

Az uruguayi Andrés Cunha nem szívbajos ember. Ő vezette a szerda hajnali Grémio – River Plate Libertadores Kupa-elődöntő visszavágóját és a 88. percben, némi videózás után büntetőt ítélt az argentin csapatnak, a brazil játékosok egyből közrefogták, Bressan még meg is fogta a vállait, úgy üvöltött az arcába, amiért megkapta a második sárga lapját. Martinez aztán berúgta a tizenegyest, így a River Plate jutott a döntőbe.

A Grémiónál nem fogadták jól a tizenegyest:

Pedig a Grémio jól kezdett, az első félidőben egy megpattanó lövéssel vezetést is szerzett és mivel Argentínában 1-0-ra nyert, elég közel állt a döntőhöz. A vendégek azonban a 82. percben egyenlítettek, majd jött a hajrában a tizenegyes, így végül a River örülhetett. A találkozót követően sem csillapodtak a kedélyek, rohamrendőröknek kellett megvédeniük a játékvezetőt a felbőszült hazai játékosoktól.

A meccs összefoglalója:

A döntőben összejöhet az argentin szuperrangadó, a Boca Juniors ugyanis 2-0-s előnyben van a Flamengóval szemben.

Eredmény – Libertadores Kupa, elődöntő, 2. mérkőzés

Grémio (brazil) – River Plate (argentin) 1-2 (1-0)

Továbbjutott: a River Plate, 2-2-vel, idegenben lőtt góllal.

Nyitókép: NELSON ALMEIDA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik