A kiállítást német székhelyű Kontakt kiadó rendezi a filmcsillag hagyatékának egyedi darabjaiból.
A magángyűjteményből származó válogatás Monroe hagyatékának egyedi darabjait mutatja be jövőre: ruhái mellett ékszereit, kiegészítőit, fotóit, leveleit, személyes tárgyait lehet majd látni a tárlaton, valamint bemutatják filmforgatókönyveit a hozzájuk tartozó költségvetésekkel és dokumentációkkal együtt.
A szervezők az 500 darabos hagyatékot először Szegeden, a Reök-palotában tervezik bemutatni, majd októbertől december végéig Budapestre költöztetik. A fővárosi kiállítás helyszínéről egyelőre tárgyalások folynak.
Marilyn Monroe 36 évesen, tragikus hirtelenséggel halt meg. Hagyatékát halála után New Yorkban zárolták, majd 37 évvel később, 1999-ben katalogizálták. A személyes tárgyak és dokumentumok jó részét még ugyanebben az évben elárverezték. Az 1999-es aukciót még négy újabb követte, így a hagyaték nagy része a világ különböző pontjain talált tulajdonosra.
A kiállítást kísérőrendezvények egészítik majd ki, levetítik a színésznő néhány filmjét, valamint számos biográfiát is bemutatnak a díva életéről, hányatott gyerekkoráról és ellentmondásos művészi útjáról, amelyről egyszer a díva maga is így fogalmazott: “ha mindig a szabályokat követtem volna, soha nem vittem volna semmire”.