Nagyvilág

Hasogdzsi özvegy menyasszonya Trumpot bírálta

Nagyot csalódott az amerikai elnökben.

A meggyilkolt szaúdi újságíró menyasszonya az amerikai elnököt bírálta azért, ahogy a történtekre reagált.

Mélységesen csalódott vagyok számos ország – élén az Egyesült Államok – vezetőinek álláspontja miatt

– közölte Hatice Cengiz, aki törökül mondott beszédet egy hétfő este Londonban tartott emlékesten.

Trump elnöknek segítenie kell az igazság feltárását és az igazságszolgáltatást. Az  elnök nem engedheti meg, hogy Rijád eltussolja vőlegényem meggyilkolását

– tette hozzá a nő, aki szerint a szaúdiak pontosan tudják, hol van vőlegénye holtteste, amelyet eddig nem találtak meg. Felszólította

az ördögi bűnözőket és gyáva politikai gazdáikat,

hogy adjanak számot tettükről.

A szaúdi monarchiát élesen bíráló 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai lap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg, miután bement országa isztambuli nagykövetségére, hogy török menyasszonyával a házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

Rijád először azt mondta, az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd beismerte, hogy dulakodás közben meghalt, majd újabb, egymásnak ellentmondó magyarázatokkal állt elő. A szaúdi főügyész a múlt héten ismerte el, a gyilkosság előre kitervelt volt.

A bűncselekmény miatt a nemzetközi közösség hevesen bírálta a kőolajexportőr országot, de Donald Trump október 20-án figyelmeztetett, hogy Szaúd-Arábiába irányuló fegyverexport leállítása sértené az amerikai foglalkoztatottságot.

Sokba kerülne Amerikának a balhé Szaúd-Arábiával
Az újságírógyilkosság összefüggései tágabbak, mint a sokat hangoztatott 100 milliárd dolláros fegyverüzlet.

Kedden a gyilkosság ügyében folyó nyomozás keretében a vahhábita királyság isztambuli főkonzulátusára látogatott Szaúd bin Abdallah al-Muadzsib szaúdi főügyész. Ezt megelőzően török kollégájával, Irfan Fidannal tárgyalt a török megapoliszban, két nap alatt immár másodszor. (mti)

Kiemelt kép: Dzsamál Hasogdzsi portréjával tiltakoztak Szaúd-Arábia törökországi konzulátusánál Isztambulban 2018. október 25-én. MTI/EPA/Erdem Sahin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik