Kultúra

Az operaénekesek már tanulnak kínaiul

Az egy hónapos programot részben a kínai kormány támogatta, és a húsz vendégénekes rövidesen egy pekingi előadás keretében mutathatja be frissen megszerzett tudását.

A kezdeményezést – amelynek célja, hogy a nyugati énekesek felkészüljenek a modern kínai operák előadására – részben a kínai kormány, részben tengerentúli csoportok karolták fel. Az ötletgazdák azt remélik, hogy a lehetőség további nyugati operaénekeseket ösztönöz arra, hogy mandarin nyelven énekeljenek.

Az utóbbi években számos nyugati stílusú operát komponáltak kínai szerzők. Az országban ötven operaház működik, és Pekingben gyakran adnak elő nyugati operákat, a közelmúltban pedig olyan tervek is napvilágot láttak, hogy világ körüli koncertturnét szerveznek a három tenor kínai változatának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik