A hazai kötvényhozamok jelenleg igen magasan állnak, komoly kihívás elé állítják a részvénypiacot. Az állampapírokkal az idén – egy kis hozamcsökkenést is feltételezve – mintegy 10-13 százalékos kockázatmentes hozamra lehet szert tenni, tehát csak akkor érdemes a részvénypiac felé kacsingatnunk, ha arra számítunk, hogy képes lesz ezt túlteljesíteni. A BUX, képletesen szólva, felvette a kesztyűt, és nagy hévvel vágott neki az új évnek: az első két napon 2,77 százalékot emelkedett.
Évekkel ezelőtt a görög példától volt hangos a parkett. Emlékezetes, hogy a görög tőzsdén az árfolyamok megduplázódtak az EU-csatlakozást megelőzően, majd a papírok elvesztek a fejlett piaci részvények dollár-tízmilliárdos tengerében. A jelenséget azzal magyarázták, hogy csökkent a helyi részvények értékelésében megmutatkozó lemaradás a fejlett piaci részvényekhez képest. Leegyszerűsítve ezt hívják konvergenciának.
Létezik még konvergencia?
Aki a konvergenciától várja az idén a nagy árfolyam-emelkedést, meglehet, csalódni fog. Az igaz, hogy továbbra is jelentős különbség mutatkozik a hazai részvények és a nyugat-európai részvények értékelése között, például a P/E (ár/nyereség) mutató hazánkban a 2004-es eredményvárakozásokkal számolva 12, míg a fejlett piacokon 18-20, de a látszólagos alulértékeltség részben indokolt is. A kockázati felárat ugyanis megköveteli a magas ország- és devizakockázat (elsősorban az utóbbi). Ennek csökkenése pedig a gazdasági folyamatok javulásával összhangban fog bekövetkezni, nem uniós csatlakozásunk hozománya. Azt szokták mondani, hogy a részvénypiacon a tegnapi hír nem hír. Uniós csatlakozásunk puszta tényétől tehát nem várhatunk szárnyalást. Talán az az egyetlen kézzelfogható hatás, hogy egyes fejlett piaci befektetési alapok nem vásárolhatnak hazai részvényeket, mielőtt uniós tagok vagyunk, tehát innen várható addicionális kereslet.
A tőzsdén jegyzett nagy magyar cégek többsége olyan iparágakban működik (gyógyszeripar, olaj, telekom), amelyek tipikusan nem csalogatnak konvergenciajátékra. Az egyetlen, amire rá lehet húzni a jelzőt, az OTP. A magyar gazdaság GDP-je az elkövetkező években remélhetőleg évente 2-3 százalékkal fog gyorsabban növekedni, mint az unióé, ennek újabb lökést adhat 2008-2010-re tehető EMU-csatlakozásunk. A kamatok és az infláció vélhetően közeledni fognak az EU átlagához; ez tartósan alacsony, egyjegyű számot jelent.
Ilyen környezetben a vállalatok gazdasági tevékenysége fokozódik, így növekszik a banki finanszírozás mértéke, és a lakosság is jobban el fog adósodni, hiszen bízhat abban, hogy növekvő jövedelméből képes lesz visszafizetni a hitelt. Ez pedig a bankszektor további dinamikus bővüléséhez vezethet, ami a profitok növekedését sem fogja érintetlenül hagyni, habár csökkenő kamatkörnyezetben a bankok profitrése esni szokott.
Az OTP részvényárfolyama a gyors növekedés és a magas profitabilitás tükrében alulértékelt, nemhiába, hogy 2003-ban a bankpapír nekilendült, és 5 százalékot emelkedett. Gyakran azzal szokták indokolni az alulértékeltséget, hogy a regionális alapkezelők a hazánkra allokált portfóliókon belül már így is túlsúlyozták a papírt, „nem fér el több” OTP-részvény. Ezért hozhat igazi változást, ha megjelennek a fejlett piaci alapok, amelyek – elemzőknek álcázva – már küldtek előőrsöket az OTP-hez.
Privatizációs kilátások
A befektetők idei várakozásait a tervezett privatizációk is befolyásolhatják. A legutóbbi hírek szerint az ÁPV Rt. január végén dönt az idei év magánosításairól. A tőzsdei cégek közül a Mol és a Richter tartozik a delikvensek közé. A forintpiaci hadiállapot előtt még azt tervezte a kormány, hogy nagyjából augusztusra felszabadul a polc, amelyen – képletesen – a Mol-részvényeket tartják. Az új elképzelések szerint azonban az elmaradt privatizáció első felvonására is csak akkor fog sor kerülni, ha az olajpapír ára megfelelően alakul. Csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy a kormány ezzel a maga dolgát nehezíti, mert ki zsákolná agyon a Mol-részvényeket, ha tudhatja, hogy a túlzott árfolyam-emelkedéssel hatalmas kínálatot ránt a nyakára.
A másik potenciális privatizálandó csomag a Richter 25 százalékos állami pakettje. Az állam eredetileg 2005-re jegyezte be a naptárába a gyógyszergyári résztulajdon értékesítését, de az idén jól jönne egy kis extra bevétel. Ez a tranzakció leghamarabb ősszel lehetne esedékes. A 25 százaléknyi Richter-részvénycsomag jelenlegi tőzsdei értéke 115 milliárd forint.
A brókerek már jó ideje azzal próbálják rávenni ügyfeleiket a részvényvásárlásra, hogy sok vállalatot biztosan fel fognak vásárolni még az EU csatlakozás előtt. Diplomatéma lehetne ugyan a csatlakozás időpontja és a felvásárlási láz összekapcsolása, hiszen a magyar felvásárlási szabályok már leképezték az uniósakat, de ettől még tény, hogy nehéz olyan tőzsdei céget találni, amely esetében ne jöhetne szóba a felvásárlás. A Mol kapcsán ezer éve hallunk az oroszokról, de ha jönnek, akkor csak a privatizáció után. Nehogy megtévesszen valakit a Mol-PKN fúziós terv, az nem lenne képes megakadályozni a felvásárlást. A két cég mérete együttvéve is csak 5 milliárd dollár. Könnyedén ki lehet fizetni őket együtt is, ha akarja valaki – legalább megspórol egy felvásárlási procedúrát.
A Richter esetében évről évre felröppen a Teva neve, de felvásárlás itt is csak a privatizáció után várható. A NABI tulajdonosa, ha törik, ha szakad, most már be fogja fejezni működését és értékesíti a vállalatot. A rosszmájúak szerint a NABI jelenlegi profitabilitása alapján a felvásárlás alternatívája a felszámolás. És végül említsük meg a Matávot, a legújabb – de szintén ismerősen csengő – londoni pletyka szerint ugyanis a Deutsche Telekomnak esze ágában sincs magas osztalékot fizetni a csoporton kívüli tulajdonosoknak. Inkább megveszi a maradék Matáv-részvényt még az idén. Az egyes felvásárlási pletykák önmagukban mind kétségbe vonhatók, de meglepő lenne, ha egy év múlva az említettek közül még mindahányan a tőzsdén lennének…
