Foci

Mourinhónak most a válogatottakkal van baja

José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője a válogatottakat kritizálta, amiért a sérült játékosokat nem küldik időben vissza klubjukhoz, és nem nyújtanak megfelelő tájékoztatást a problémáik mértékéről. A manchesteriek a Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt kétgólos hátrányból fordítottak a Newcastle ellen, a válogatott szünet után pedig 2-2-es döntetlent játszottak a Chelsea vendégeként, majd saját közönségük előtt 1-0-ra kikaptak a Juventustól.

Jó meccset játszottunk a Newcastle-lel, és jó helyzetben mentünk el a válogatott időszakra, két héttel később pedig elvesztettük Diogo Dalotot a portugál, Marouane Fellainit a belga, Alexis Sánchezt a chilei és Scott McTominayt a skót válogatottban

– fogalmazott az Everton elleni vasárnapi összecsapás előtti pénteki sajtótájékoztatón Mourinho.

„Néhány válogatott igazán profin viselkedett velünk, és visszaküldte hozzánk a játékost, hogy mielőbb el tudjuk kezdeni a munkát. Néhány viszont nem, visszatartották a futballistákat, és nem ismertették a sérülések kiterjedését, természetét. Amikor a játékosok visszaérkeztek két nappal a Chelsea-meccs előtt, azt sem tudtuk, mi folyik itt” – fogalmazott.

A támadó szellemű játékosok, különösen Sánchez és Fellaini sérülése azért teszi különösen nehézzé a United helyzetét, mert Romelu Lukaku a legutóbbi nyolc tétmérkőzésen nem talált be klubjában.

A problémák ellenére Mourinho azt mondta, nem tervezik Zlatan Ibrahimovic visszaigazolását. A 37 esztendős svéd csatár 26 mérkőzésen 22 gólt szerzett, mióta márciusban az észak-amerikai profiligában (MLS) érdekelt Los Angeles Galaxyhoz szerződött.

Mourinho viszont a bizalmáról biztosította Lukakut, aki a két válogatott meccsen négy gólt szerzett, ugyanannyit, mint a Unitedben 13 találkozó alatt.

Egy nap újra be fog találni, és az önbizalma visszatér a normális szintre

– szögezte le.

Kilenc fordulót követően a Manchester United 14 ponttal 10. a Premier League-ben, ezzel egy ponttal és két hellyel áll hétvégi ellenfele, az Everton mögött.

Nyitókép: Laurence Griffiths/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik