Belföld

Felmentettek egy pécsi hajléktalant, mert a bíró szerint nem történt szabálysértés

Megszüntették a pécsi hajléktalannal szemben indított szabálysértési eljárást, írja a Szabad Pécs. A bíróság az eljárást szabálysértés hiányában szüntette meg. A rendőrség sem fellebbezett, így a vádlott szabadon távozhatott a jogerős ítélet után.

Dr. Sugár Katalin, az ítéletet meghozó bírósági titkára azt mondta, szerinte még kiforratlan a jogszabály alkalmazása, például az, hogy a rendőrség hogyan rögzíti az első három felszólítást, amely után a negyedik alkalommal el lehetett indítani az eljárást. A határozat meghozatalakor figyelembe vették azt is, hogy a vádlott vallomása szerint a következő időszakban megoldott az, hogy éjszaka fedél van a férfi feje felett, írja a Szabad Pécs.

Az alaptörvény hetedik módosításában foglaltak szerint október 15-étől szabálysértést követ el az, aki életvitelszerűen tartózkodik közterületen. Akit a rendőr 90 napon belül már háromszor szólított fel a közterület elhagyására, ám ennek az adott időn belül negyedik alkalommal sem tesz eleget, az ellen szabálysértési eljárás indul.

Az első elítélt hajléktalannak 20 ezer forint szabálysértési költséget kellett fizetnie. Eddig Gödöllőn, Budapesten és Pécsen alkalmazták a rendőrök az új jogszabályt.

(via Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik