Belföld

A CEU megy is, meg marad is

Csütörtökön jelentette be Michael Ignatieff, a CEU rektora, hogy a magyar kormány azt mondta az amerikai nagykövetségnek, hogy nem írják alá a szerződést a CEU működéséről. Ha ezt december elsejéig nem teszik meg, akkor a rektor szerint a CEU Bécsbe teszi át a központját, és 2020-tól hivatalosan is osztrák egyetem lesznek.

A magyar campust nem hagyják itt, csak az amerikai diplomát adó programokat költöztetik Bécsbe, a Közép-Európai Egyetem programjai maradnak. A változás csak az új hallgatókra vonatkozik, akik Magyarországon kezdték el a tanulást, azok be is fejezhetik itt. Ezzel kapcsolatban aznap délután sajtótájékoztatót is tartottak, amelyen többek között részt vett a CEU rektora is.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar kormány két feltételt szabott ahhoz, hogy a CEU Budapesten maradhasson és oktatást folytathasson. Az első feladat egy nemzetközi egyezmény létrehozása volt New York állam és a magyar kormány között. A második az volt, hogy beindítsák a felsőoktatási képzéseiket az Egyesült Államokban és legyenek az USA-ban akkreditált képzéseik.

A magyar kormány megjelent a Bard College-ban, hogy megnézze, a CEU ott valóban folytat oktatási tevékenységet és azt mondták rendben van minden. Néhány hete mégis azt mondták, hogy nem fogadják el a saját maguk által szabott és a CEU által teljesített feltételeket.

A magyar kormány nagyon cinikusan kezelte ezt az egész helyzetet,

hangzott el a sajtótájékoztatón.

Hozzátették azt is, hogy ugyan Soros György alapította ezt az egyetemet, a board tagja, az egyetem vezetősége felnéz rá és tiszteli,

de a rektor kijelentette: a CEU-nak nem Soros György parancsol.

A CEU még mindig keresi azt a lehetőséget, hogy megegyezzen a magyar kormánnyal, de a CEU úgy gondolja, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy megegyezzenek. Itt akarnak maradni, de  a jelenlegi körülmények között jogilag nincs lehetőségük oktatást folytatni.

A bécsi campust mindenféleképpen létrehozzák, abban az esetben is, ha a CEU továbbra is oktathat Budapesten – ez esetben mindkét városban várják majd a hallgatókat.

Bár elmondásuk szerint nagyon kedvesen fogadták a CEU-t Bécsben, ők még abban az esetben is Magyarországon akarnak maradni, ha el kell vinni az MA és PHD-képzést Bécsbe. A terveik szerint ebben az esetben kulturális és tudományos programokat fognak tartani a CEU budapesti épületeiben.

A sajtótájékoztatóval egy időben kiküldött közleményben azt írták, hogy 2019-20-as tanév elsőéves hallgatói Bécsben kezdik meg tanulmányaikat, és ott kapják meg amerikai akkreditációjú diplomájukat. A már korábban beiratkozott diákok Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat. Arról, hogy a CEU oktatói és dolgozói hol végzik majd munkájukat, a CEU közösségével folytatott konzultáció során döntenek majd.

Ignatieff köszönetet mondott többek között Andrew Cuomónak, New York állam kormányzójának, az amerikai kongresszusnak, illetve a magyar embereknek, hogy kiálltak a CEU mellett.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik