Belföld

Őrület: akár 160 km/órával is száguldhatnak majd a magyar vonatok

120-130 kilométernyi pályát tennének erre alkalmassá két-három éven belül.

7700 kilométer pályát kell fenntartania a MÁV-nak, de erre a nyugat-európai átlagnál jóval kisebb összeg, évente 70-80 milliárd forint áll rendelkezésre – ezzel indokolta az Inforádióban Homolya Róbert, az állami vasúttársaság elnök-vezérigazgatója, hogy a vonalszakaszok nagy részén csak 40-80 kilométeres óránkénti sebességgel járnak a szerelvények.

Mint mondta, a 7700 kilométeren mintegy háromezer lassú jel van, vagyis két kilométerenként van olyan probléma, amit meg kell szüntetni, hogy annyival lehessen közlekedni, amennyit a pályaszerkezet lehetővé tenne. Az elmúlt években 600-700 ilyen lassú jelet tudtak megszüntetni, de ezek időjárási okokból újrakeletkeznek.

A hosszú távú cél, hogy a vasúti közlekedés gyorsabb legyen, mint a közúti, mert csak így lehet versenyképes. Ennek érdekében sok fejlesztés van folyamatban, két-három éven belül 120-130 kilométeres vonalszakaszon tudnak óránként 160 kilométeres sebességgel közlekedő vonatokat garantálni. A fejlesztéseket először a nemzetközi vonalakon és a nagyvárosok felé közlekedő járatokon végzik el.

Homolya azt is elárulta, hogy a kormány heteken belül bejelenthet egy HÉV-felújítási programot a napokban tárgyalt szakmai anyag alapján. (Illusztráció: MTI / H. Szabó Sándor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik