Közélet

Helyiek szerint kocsival húzták haza a rendőr kutyáját Ómassán, a rendőrség szerint nem ez történt

Állatkínzásról ír Facebookon egy ómassai lakos. A bejegyzés szerint a bükki faluban hétfőn egy kék kisbusz robogott el körülbelül 50 km/órás sebességgel úgy, hogy az autó hátuljához egy kutya volt odakötve. A kutya az ómassai rendőr házőrzője. A sofőr állítólag azt mondta, ő csak vissza akarta vinni az elkóborolt kutyát. A bejegyzés szerint a helyiek rendőrt hívtak, akik elküldték a bámészkodókat, amikor ők arra kérték a kiérkező egyenruhásokat, hogy szondáztassák meg a sofőrt.

Az Index az állatkínzással kapcsolatban megkereste a rendőrséget, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságtól az alábbi választ kapták:

Valóban történt rendőri intézkedés az ügyben és az említett kutya egy helyi rendőré, továbbá az ügyben – a történtek pontos és megnyugtató tisztázása céljából – a Miskolci Rendőrkapitányság állatkínzás bűntett gyanúja miatt indít büntetőeljárást. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a kutya néhány napja elkóborolt és egy helyi férfi találta meg, aki haza akarta vezetni a gazdájához. Tehát az eddig beszerzett információk szerint nem az történt, hogy a kutyát az autó után kötve húzták volna. Az eben a talpán lévő hámhorzsolásos sérülésen kívül más sérülés nem volt, ezt a gazdája ellátta.

Az eseményeket így írta le egy szemtanú.

(Kiemelt kép: Ómassa, 2011. március 22. A Bükk-hegységben lévő Ómassa kistelepülés kápolnája. MTI Fotó: Manek Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik