A szövetségi törvényhozás ugyanakkor az ország tíz tartománya és három területe számára meghagyta azt a jogot, hogy szabályozza a marihuána eladását és terjesztését.
A lépés összhangban áll Justin Trudeau kormányfő 2015-ös választási ígéretével, amelyben úgy vélekedett, a legalizálás elsorvasztja a tiltott marihuána piacot és megvédi a gyerekeket. A politikus szerint a több milliárd dollár értékű marihuána tiltott terjesztését jelenleg a szervezett bűnözés csoportjai irányítják.
![Legalizálták a marihuánát Kanadában, rögtön ki is nyitott száz kannabiszbolt 1](https://s.24.hu/app/uploads/2018/10/a_000_1a36ab_europress_eza.jpg)
A törvény bírálói azt mondják, a legalizálás semmit sem tesz a kannabisz tiltott piacának megszüntetéséért és abban nem szerepel olyan mechanizmus, amely meggátolná, hogy a szervezett bűnözés ne hatoljon be a legális termesztői piacra.
Kanada-szerte szerdán több mint száz kannabiszbolt nyit ki, és újabbak nyitása várható. Québecben szerdán – magyar idő szerint déltől – 12 ilyen üzlet nyit, a következő három évben pedig még 150. Az ország legnépesebb tartományában, Ontarióban azonban jövő év áprilisáig egyetlen egy sem.
Kiemelt kép: Chris Roussakis / AFP / Europress