Kultúra

Lemondott tisztségéről a Nemzeti Galéria főigazgatója

Csák Ferenc "az elmúlt hetek történéseivel", a Nemzeti Galériának a Szépművészeti Múzeumba olvasztásával indokolta döntését.

Az egyik legjelentősebb hazai műgyűjtemény vezetője december 31-ig marad a posztján. A lemondását bejelentő közleményben az áll: a múzeum mint önálló intézmény 2012. március 1-jei megszűnéséhez vezető “hallatlan lépéssorozat előkészítéséről sem a Magyar Nemzeti Galériának, sem a művészettörténész szakmának nem volt tudomása. Koncepció, stratégia vagy hatástanulmányok nem előzték meg ezt a döntést. Példa nélküli egy nemzeti gyűjtemény önállóságának megszüntetése pár hónap leforgása alatt.”

Az állásfoglalás emlékeztet rá, hogy a kormány előbb – Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója személyében – egy kormánybiztost nevezett ki egy új múzeumi épületegyüttes koncepciójának megalkotására, különös tekintettel a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria gyűjteményeinek összevonására, húsz nappal később pedig elrendelték a Magyar Nemzeti Galéria mint önálló intézmény beolvadással történő megszüntetését. A közlemény szerint ezzel a Nemzeti Galéria helyzete alapjaiban rendült meg, ilyen feltételek mellett pedig Csák Ferenc nem látja lehetségesnek a felelősségteljes szakmai irányítást, ezért levélben értesítette Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert, hogy főigazgatói megbízatásáról 2011. december 31-ei hatállyal lemond.

A közlemény kitér arra is, hogy a Galériában jelenleg 3200 négyzetméteren folynak felújítási munkálatok, emellett négy országos jelentőségű kiállítás megrendezésén dolgoznak, és a tavalyi évhez képest 80 százalékkal növekedett a látogatószám, így 2011-ben a Magyar Nemzeti Galéria lehet Magyarország második leglátogatottabb múzeuma. Ezt az eredményt annak ellenére sikerült elérni – emelik ki -, hogy év közben 15 százalékkal csökkent az intézmény költségvetési támogatása, így az idei kiállítások költségét 80 százalékban saját bevételből, valamint szponzorációból fedezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik