Élet-Stílus

Itt az optimális ruha mellvillantáshoz

Már akinek van ilyesmire igénye. Halloweenra.

Az utóbbi években egyre több tervező és ruhagyártó – és celeb és influenszer – tett lépéseket annak érdekében, hogy kihozza a maximumot a mellvillantási lehetőségekből.

Gondolunk itt elsősorban a sideboob és underboob jelenségekre, azaz, amikor – szemben a klasszikus dekoltázzsal – a cicik alsó, illetve oldalsó részeiből mutathat meg többet az, akinek erre van igénye. Elég ha csak a fejjel lefele viselt bikinire gondolunk.

Az ilyen típusú villantásra persze fizikailag leginkább a topok vagy a bikinik adtak lehetőséget. Eddig. Az ASOS azonban most olyan ruhát kínál, amelynek viselője bátran közszemlére bocsáthatja mellének alsó szegmensét is. Ráadásul Halloweenre kínálják a terméket.

A ruha közepén egy nyitott száj látható, és hogy élethű legyen (persze így sem az), a felső és alsó fogsor közti rést kivágták a ruhából (vagyis hát eleve bele sem tették), így egy marha nagy luk tátong a viselet középső részén – hogy, hogy nem – épp a mellek aljánál.

A terméket elvileg a világ bármely pontjára szállítják, így akár Magyarországon is feltűnhet a gyomorszájas ruha. 31 eurót (11 ezer forint) kell érte kicsengetni.

asos.com

 

via Sun, kiemelt kép: Asos

Túl szexi a legújabb bikinitrend
Celebek és hollywoodi sztárok is ilyen fürdőruhákban mennek vízpartra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik