Sport

Már negyeddöntős Babos a torontói tenisztornán

babos tímea (babos tímea)
babos tímea (babos tímea)

Bejutott a legjobb nyolc közé a torontói 50 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán Babos Tímea, miután a második fordulóban két szettben legyőzte az amerikai Alexandra Muellert.

Tovább menetel Torontóban Babos Tímea, aki a viadal első körében Nicole Rottmannt verte sima két szettben, majd a második körben is egy kétszettes csatát nyert meg.

Babos favorithoz méltó produkcióval kezdett, 31 perc alatt megnyerte az első szettet, először 2-1-nél, majd a nyolcadik gémben nyerte el ellenfele adogatását és zsebelte be a játszmát 6-2-vel – olvasható a molcsapat.hu-n.

Remek formát mutat Babos
Fotó: AFP

A második egy fokkal nehezebben alakult Babos számára, ugyanis amerikai ellenfele nem adta fel a vesztett első szettet követően, sőt rögtön a második elején elvette a nálánál jóval magasabban jegyzett Babos adogatását. A jelenlegi legmagasabban jegyzett magyar játékos szerencsére rögtön egyenlített, majd 4-3-nál újabb bréklabdája volt.

Babos, akit a szervezők az első helyen emeltek ki, nem tudott élni a lehetőséggel, ráadásul a folytatásban elvesztette adogatását. Mueller a játszmáért adogathatott, ám Babos brékelt, majd 6-5 után fogadóként behúzta a második szettet is.

A magyar játékos következő ellenfele az az Onsz Dzsabúr lesz, akitől a múlt héten Saguenayban az elődöntőben kapott ki. Dzsabúr a döntőt is megnyerte az ominózus tornán, remélhetőleg ezúttal Timi vissza tud vágni neki az akkori vereségért.

A 19 éves tunéziai játékos amúgy a 139. jelenleg a világranglistán, ez pályafutása eddigi legjobbja. Karrierje során 6 ITF-versenyt nyert egyesben, ebből négy tornagyőzelmet idén jegyez.

TEVLIN WOMEN’S CHALLENGER (50 000 DOLLÁR, FEDETT PÁLYA), EGYES, 2. FORDULÓ

Babos Tímea (1.)-Alexandra Mueller (amerikai) 6:2, 7:5

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik