Erőss Gábor, az ellenzéki párt elnökségi tagja, oktatási szakpolitikusa pénteken, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Fidesz tíz éve feltett kérdését nyújtják most be újra, hogy kiderüljön, a kormánypárt továbbra is beengedi-e a fiatalokat a főiskolákra és egyetemekre, vagy elzárja előlük a továbbtanulás lehetőségét.
Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?
– ismertette kérdésüket a Párbeszéd politikusa, aki szerint a Fidesz először a Budapesti Corvinus Egyetemet, majd valamennyi intézményt privatizálni kívánja, amivel az eddig is nagyon igazságtalan felsőoktatási rendszerben tovább szűkítené a hozzáférést a továbbtanuláshoz.
A Fidesz ezzel a lépéssel látszólag visszaadná az egyetemek autonómiáját, valójában azonban “kiprivatizálná a közvagyont” és “fideszes hűbérurak kezébe” tenné az intézményeket – fogalmazott Erőss Gábor.
Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője ugyanitt elmondta, az alapjövedelemre vonatkozó javaslatuk egyik legnagyobb nyertesei éppen a felsőoktatási hallgatók lennének, akik öt év alatt 3,6 millió forintos támogatást kapnának tanulmányaik elvégzéséhez.
Kép: MTI/Filep István