“Jaszin sejk halálra van ítélve, és jobb lesz, ha elrejtőzik mélyen a föld alá. De meg fogjuk őt találni az alagutakban, és likvidálni fogjuk őt” – mondta Zeév Boim védelmi miniszterhelyettes csütörtök éjjel az izraeli hadsereg rádiójának.
A figyelmeztetés azután hangzott el, hogy a Hamász szerdán öngyilkos merényletet hajtott végre az Izraelt és a Gázai övezetet összekötő erezi átkelőnél, s az öldöklés érdekében első ízben egy nőt – egy kétgyermekes fiatalasszonyt – küldött a halálba.
Egy neve elhallgatását kérő izraeli biztonsági tisztségviselő elmondta: a Hamász szellemi vezetője maga adta ki azt a “vallási rendeletet”, amely megengedte, hogy most már nők is elkövethessenek öngyilkos robbantásokat, amit a szervezet korábban elvetett, sőt Jaszin személyesen hagyta jóvá a szerdai támadást.
Jaszin sejk maga szerdán nyíltan méltatta, hogy az első női öngyilkos merénylő bevetése minőségi változást jelent a szervezet fegyveres szárnya, az Ezeddin el-Kasszám Brigádok tevékenységében, s kijelentette, hogy a dzsihád, a szent háború valamennyi muzulmánnak, férfiaknak és nőknek egyaránt kötelessége.
Dan Haluc vezérőrnagy, az izraeli légierő parancsnoka egy nyilatkozatban megerősítette: a szerdai öngyilkos robbantás véget vetett “az úgynevezett nyugalmi időszaknak”, ami a célzott támadásokat illeti.
Izrael rendszerint a légierő helikoptereiről indított rakétákkal hajtja végre a szélsőséges palesztin vezetők és aktivisták elleni célzott támadásokat. Maga Ahmed Jaszin sejk, tavaly szeptemberben jelentéktelen kézsérüléssel élt túl egy ellene irányuló izraeli bombatámadást.