Belföld

Elmeállapota miatt felmentették a férfit, aki megölte a szüleit Sopronban

Felmentette az emberölés vádja alól az első fokon eljáró Győri Törvényszék azt a férfit, aki tavaly novemberben megölte a szüleit Sopronban, s elrendelte a vádlott határozatlan idejű kényszergyógykezelését kóros elmeállapota miatt – tájékoztatta a törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy a férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés, valamint felfegyverkezve, hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt emeltek vádat.  A tényállás szerint K.R. a szüleivel élt, 2005 óta állt pszichiátriai kezelés alatt, állapota 2016 decemberében romlott, a kezelés ellenére is agresszívvé vált a viselkedése.

Tavaly november 2-án a férfi ismeretlen okból a szüleire támadt, kalapáccsal, szúró- és vágóeszközökkel, húsverőkkel ütlegelte őket. A sértettek a helyszínen meghaltak. 

Másnap reggel rendőrök érkeztek a helyszínre, mert bejelentést kaptak arról, hogy az egyik lakásból folyik a víz. Nem tudtak bemenni a lakásba, ezért a tűzoltók betörték az ajtót, ekkor a vádlott egy kalapáccsal támadt rájuk. A férfit végül elfogták és a győri pszichiátriai osztályra szállították.

A bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a vádlott elmeállapota a szülei megölésének időpontjában kizárta azt, hogy cselekménye következményeit felismerje. A szakértők megerősítették, hogy a vádlott beszámítási képessége kizárt volt a cselekmény elkövetésének idején. A hatályos büntető törvény pedig a beszámítási képesség kizártságát büntethetőséget kizáró okként határozza meg.

Az ítélet nem jogerős, a döntést az ügyész és a védő tudomásul vette, a vádlottnak nyolc nap áll rendelkezésére nyilatkozata megtételére.

Kiemelt kép: Rendőrautó áll egy soproni ház előtt, ahol egy lakásban holtan találtak egy idős nőt és férfit 2017. november 3-án. A helyszínen egy 42 éves férfit előállítottak emberölés gyanúja miatt. (MTI/Nyikos Péter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik