A Magyar Nemzet információi szerint Kulcsár – új ügyvédje útján – kérelmet juttatott el a Fővárosi Főügyészségre, miszerint nem a rendőrségen, hanem ügyészek előtt szeretne vallomást tenni. Kulcsár Attila vallomástételét a Magyar Televíziónak Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is megerősítette. Kulcsár Attilát várhatóan szerda délelőtt hallgatja ki a vádhatóság.
A kérdéssel foglalkozó elemzők ugyanakkor mind kiemelik, hogy a bűncselekmény sorozat összetettsége miatt a gyanúsítotti kihallgatást nem tudják egy nap alatt lezárni, azt várhatóan napokon keresztül, folytatólagosan fogják elvégezni az ügyészek.
Zámbó Gyula, Kulcsár Attila védője a Magyar Nemzet kérdésére, hogy a mai napon megindulhat-e ügyfele kihallgatása, annyit mondott: a közeljövőben nem valószínű, hogy a K&H Equities volt alkalmazottja vallomást tesz, de erre bármikor sor kerülhet. A jogász a napilapnak kiemelte: egyes kérdésekre Kulcsár megtagadhatja a válaszadást. „Az biztos, hogy fölöslegesen nem fog magára nézve terhelő vallomást tenni” – szögezte le Zámbó a Magyar Nemzetnek. Kulcsár a múlt hét folyamán váltotta le ügyvédjét, Bánáti Jánost Zámbó Gyulára, aki azonban kinevezését követően még azt állította, hogy a védelem stratégiájában a korábbiakhoz képest nem lesz változás.
Kulcsár a brókerbotrány kirobbanásakor távozott Magyarországról. Miután nem jelent meg a tervezett rendőrségi kihallgatáson a magyar hatóságok előtt, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az exbrókert végül tavaly július 17-én vették őrizetbe a bécsi Opera előtt azzal a gyanúval, hogy mintegy 88 millió euró értékű összeget sikkasztott el a K&H Equities ügyfeleitől. A gyanú szerint Kulcsár Attila 1998-tól kezdődően működtetett egy olyan pénz- és értékpapír-mozgatási rendszert, amely lehetővé tette, hogy ügyfelei befektetését saját céljára használja. A pénzügyi visszaélésekbe több milliárd forintnyi közpénzt is bevontak, miután az Állami Autópálya Kezelő Rt. is a brókercég ügyfelei közé került. Kulcsárt negyvenhatrendbeli nagyobb, illetve jelentős értékre, folytatólagosan, részben üzletszerűen elkövetett sikkasztással és negyvenhatrendbeli magánokirat-hamisítással gyanúsítják. A brókerbotrány kulcsfiguráját március 30-án szállították Magyarországra, még aznap előzetes letartóztatásba helyezték.
Rejtő E. Tiborhoz, a K & H Bank volt vezérigazgatója korábban szintén kérelmet juttatott el a Fővárosi Főügyészséghez, miszerint nem a rendőrségen, hanem ügyészek előtt szeretne vallomást tenni. Emlékezetes, Rejtő E. Tibor csaknem két hónappal ezután viszonylag csekély, 10 millió forintos óvadékért cserében került házi őrizetbe, majd áprilisban szabadlábra is helyezték.
