Foci

Megint kikapott a Bayern München, nőtt a Dortmund előnye

ABundesliga 7. fordulójában tovább nőtt a különbség a Borussia Dortmund és a Bayern München között. A Dortmund korábban lépett pályára riválisánál és valóságos érzelmi hullámvasutat produkált az Augsburg ellen. A vendégek az első félidő derekán jutottak vezetéshez, amire csak 40 perccel később érkezett válasz.

Ezután indult be igazán a meccs, Philipp Max hamar visszavette az előnyt, amire újfent Paco Alcácer válaszolt, de a 84. percben már –  találkozón először – vezetett a hazai csapat Mario Götze góljával.Három perccel később azonban újabb gól esett, ezt az Augsburg lőtte, így a győztes találatra egészen a 96. percig kellett várni – ismét Alcácer volt a megmentő.

Ezek után győzelmi kényszerrel lépett pályára a másik Borussia, a Mönchengladbach ellen a címvédő Bayern München, csakhogy pillanatok alatt két gólt kapott Niko Kovac csapata. A bajorok fojtogató mezőnyfölényben játszottak, de kevés helyzetig jutott a csapat, végül gólt sem lőtt a Bayern – ellenben egy harmadikat kapott.

A bajorokkal 1999 óta először fordult elő, hogy egymást követő nem tudtak megnyerni négy egymást követő mérkőzést.

Dárdai Pál Herthája 0-0-t játszott a Mainz vendégeként, a Schalke viszont nyerni tudott Düsseldorfban, míg a Hannover hazai pályán verte a Stuttgartot.

Eredmények – Bundesliga, 7. forduló

Bayern München-Borussia Mönchengladbach 0-3 (0-2)
Borussia Dortmund-Augsburg 4-3 (0-1)
Fortuna Düsseldorf-Schalke 04 0-2 (0-0)
Hannover 96-VfB Stuttgart 3-1 (2-0)
FSV Mainz 05-Hertha BSC 0-0
 pénteken játszották:
Werder Bremen-VfL Wolfsburg 2-0 (1-0)

Az állás:
1. Borussia Dortmund        7   23- 8   17 pont
2. Borussia Mönchengladbach 7   15- 9   14
3. Werder Bremen            7   13- 8   14
4. Hertha BSC Berlin        7   12- 7   14
5. Bayern München           7   12- 8   13
6. RB Leipzig               6   10- 9   11
7. FSV Mainz 05             7    4- 4    9
8. VfL Wolfsburg            7   10-11    9
9. FC Augsburg              7   14-13    8
10. 1. FC Nürnberg           6    7-10    8
11. 1899 Hoffenheim          6   10-10    7
Eintracht Frankfurt      6   10-10    7
13. SC Freiburg              6    9-13    7
14. Schalke 04               7    5- 9    6
15. Bayer Leverkusen         6    7-13    6
16. Hannover 96              7    8-14    5
17. Fortuna Düsseldorf       7    5-11    5
18. VfB Stuttgart            7    6-13    5

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik