Kultúra

Világsztárok és roma zene az Akváriumban

Október 5-7. között ismét megrendezik a Budapest Ritmót az Akvárium Klubban, melyen a hazai és nemzetközi világzene legizgalmasabb produkcióit hozzák el a szervezők. A világzenei fesztivál idén nagy hangsúlyt fektet a roma zenére, azon belül is az oláh cigány énekes kultúrára, így olyan nevekkel találkozhatunk a programban, mint Lakatos Mónika, a Romano Drom vagy az ózdi fiatalokból álló Várkonyi Csibészek, akik tavaly váltak ismertté a Lekapcsolom a villanyt című dallal.

A fesztivál vendége lesz a Magyarországon először hallható, ötszörös Grammy-díjas Ladysmith Black Mambazo zulu kórus, a finn Tuuletar a cappella együttes és a berlini underground klubokból induló DJ Ipek is.

A fesztivál zárásaképp idén is átadják a Budapesti Ritmo Díjat, amit évente egy-egy olyan külföldi világzenei téren tevékenykedő szakembernek ítélnek oda, aki sokat tett a magyarországi, és emellett a térség és a világ többi része közötti kapcsolatok elmélyítéséért, Magyarország és a régió zenéjének megismertetéséért a világban. Idén Simon Broughton kapja a fesztivál díját, aki 1977 óta követi a magyar táncházmozgalmat, és több, Magyarországgal illetve a régióval kapcsolatos népzenei könyv, tanulmány és dokumentumfilm alkotója.

Budapest Ritmo / Tuuletar

A fesztivált, mint minden évben, ingyenes showcase nap előzi meg a Szimplában október 4-én, ahol hét, nemzetközi zsűri által kiválasztott zenekar lép fel (Dalinda, Meybahar, Branka Trio, WoWaKin, Dikanda, BraAgas, Balkansamble).

Kiemelt kép: Budapest Ritmo

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik