Gazdaság

7,2 milliárdot szánnak a Pénzügyminisztérium műemléki munkáira

Mint ismert, más szervezetekkel együtt a Pénzügyminisztériumot is a várba költöztetik, a Mátyás-templom és a Hilton szomszédságába, a Szentháromság térre, oda, ahol a múlt század elején és azt megelőzően működött. Előbb azonban kemény milliárdokért felújítják az egyébként nemrég felújított épületet, mert így nem tetszik a kormánynak.

Most megjelent a régi-új pénzügyminisztériumi épület kivitelezéséhez a második pályázat: a Szentháromság tér 6. szám alatti műemléki épület rekonstrukciója lesz a feladat, a belső terek és a homlokzati szakaszok műemléki helyreállítása.

A kiíró PM-TÉR6 Beruházásszervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. 7,2 milliárd forintra taksálta ezt a munkát, aztán majd jön a harmadik kör is.

Eredetileg 26 milliárd forintra tervezték az épület visszacifrázását, később már 35-38 milliárd forintra lőtték be a régi-újjá varázsolás költségét. Júniusban éppen nem volt elég pénz a tervezésre. A kivitelezésre pedig egy meglehetősen furcsa közbeszerzést írtak ki, amit a G7 szúrt ki. Keretszerződést, de nem a megszokott keretek között. És a munkát egy olyan konzorcium kapta, amelynek a kormányfő vejével is üzletelő Paár Attila cége, a WHB mellett egy eddig kevésbé ismert építőipari vállalat, a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. a tagja.

Az első ütemnél 9,8 milliárd forintos ajánlattal a már említett W-G 2018 Konzorcium nyert.

Kiemelt kép:MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik