Élet-Stílus

Meztelen képekkel vágott vissza a magyar nő, akit azzal vádoltak, hogy férfit akar szerezni a nyilvános szoptatásával

Egy szoptatási aktivista meztelen képeket posztolt ki magáról, miközben a 34 hónapos gyerekét szoptatja, ezzel akar visszavágni azoknak, akik azzal gyanúsították  meg, hogy a férjeiket akarta ellopni azzal, hogy nyilvánosan etette a gyerekét – írja a Sun.

https://www.instagram.com/p/Bnl-8rKHxyf/?taken-by=rekanyariphotography

A Helsinkiben született, de Finnország mellett Magyarországon nevelkedett Nyári Réka jelenleg New Yorkban él. Kislánya, Ilót születése, 2015 novembere óta szoptatja, és soha nem adott neki tápszert. Mindig is támogatta az anyákat, hogy egyéves koruk után is anyatejjel táplálják a gyereküket, és kitart amellett, hogy hosszútávon ebből a gyerek és az anya is profitál.

Ezért bárhol is éhezik meg a lánya, ott megszoptatja a 39 éves anya, legyen az akár az utcán. Nemrégiben egy New Yorkból Budapestre tartó repülőút alatt vádolta meg egy nő azzal, hogy csak el akarja csábítani a férjét azzal, hogy bárhol képes elővenni a melleit.

A mostani képekkel ezt próbálja meg cáfolni, és azt üzeni vele, hogy teljesen természetes és normális dolog a szoptatás.

Irritál, hogy milyen előítéletesek tudnak lenni az emberek azokkal a nőkkel szemben, akik szoptatnak, és mennyire szexuális dologgá vált a mell és a mellbimbó. A szoptatás természetes dolog, és a mellünk azért van, hogy tápláljuk a csecsemőinket. A szoptatást összekötni a szexszel vagy a perverzióval felháborító.

– nyilatkozta Nyári.

A 34 hónapos Ilo egyébként általában napi kétszer kap anyatejet, egyszer, mikor felkel, aztán lefekvés előtt. Kivéve, ha betegnek érzi magát, olyankor naponta több alkalommal is.

View this post on Instagram

I wanted to touch on the subject of “extended breastfeeding”, as it’s often referred to when done past baby’s 1st year. Too often I get dirty looks and snide comments, even from friends and family, regarding breastfeeding my 2 year old daughter. It’s often, disturbingly, regarded as mother-obsessive, and bad for the independence of the child. That could not be further from the truth! Breastfeeding your child past 2 years is incredibly healthy, both physically and psychologically, for both the mother and the baby. Please don’t take my word for it, just google it. Moreover, the World Health Organization recommends breastfeeding for children to 2 years and beyond. It’s been an incredibly bonding and beautiful experience, and it goes way beyond giving them milk. I will not be breastfeeding her forever, but for the short time that it’s beneficial to her, and possible to me, we will continue. Stop judging, and educate yourselves. And love! #lactivist #motherofdragons #breastfeeding photo by @gulphoto

A post shared by Reka Nyari (@rekanyariphotography) on

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik