Nagyvilág

Az EU és a NATO is üdvözölte a macedóniai népszavazás eredményét

Üdvözölte az Európai Unió és a NATO is hétfőn az ország nevének megváltoztatásáról kiírt előző napi macedón népszavazás eredményét, kiemelve, hogy az igenek voltak elsöprő többségben, még ha a részvétel alatta is maradt az érvényességi küszöbnek.

Érvénytelen lett a macedón népszavazás
Mivel csupán véleménynyilvánító népszavazásról volt szó, a kormány a sikertelenség ellenére is várhatóan kezdeményezni fogja az alkotmánymódosítást, ami az ország nyugati integrációjának előfeltétele.

Johannes Hahn uniós bővítési biztos gratulált azoknak az állampolgároknak, akik kinyilvánították vasárnap a véleményüket, éltek demokratikus szabadságjogaikkal.

Az igenek nagyon jelentős többsége mutatja, hogy széleskörű a névvita rendezését célzó egyezmény és az ország euroatlanti integrációjának támogatottsága

– írta Twitter-üzenetében az osztrák biztos. Hangsúlyozta, azt várja a macedón politikai vezetőktől, hogy az ország érdekében tartsák tiszteletben a döntést és járjanak el felelősséggel.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára ugyancsak üdvözölte az igenek túlnyomó többségét.

A politikai vezetőknek és a pártoknak konstruktívan és felelősségteljesen kell cselekedniük, hogy megragadják ezt a történelmi lehetőséget. A NATO ajtaja nyitva áll, de nemzeti szinten is minden eljárást teljesíteni kell

– írta a katonai szövetség vezetője a Twitteren.

Az eredményt egyebek mellett az amerikai külügyminisztérium is üdvözölte.

A vasárnapi macedóniai népszavazáson a jogosultak 36,11 százaléka járult az urnák elé, ami azt jelenti, hogy érvénytelen lett a referendum. Ugyanakkor a voksolók több mint 90 százaléka igennel felelt arra a kérdésre, hogy támogatja-e az ország jövőbeni EU- és NATO-csatlakozását azáltal, hogy elfogadja a Macedónia és Görögország közötti névvita rendezéséről megkötött egyezményt.

Mivel csupán véleménynyilvánító népszavazásról volt szó, a kormány várhatóan így is kezdeményezni fogja az alkotmánymódosítást, amelynek eredményeként a délszláv országot Észak-Macedóniának fogják hívni. Ezután az athéni parlament is ratifikálhatja azt az egyezményt, amivel minden akadály elhárul az elől, hogy folytatódhasson Szkopje euroatlanti integrációja.

Kiemelt kép: DIMITAR DILKOFF / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik